A Google talált 1 milliárd dollárt!

Dátum

Megosztás

A Google eddig a térképszolgáltatásából nem tudott bevételt termelni. Most viszont bejelentette, hogy új hirdetési formát vezet be a Google Maps-en, (Google Térkép), ami látható lesz asztali gépen is, és mobilapplikációban is. Milyen lesz az új Google Térkép hirdetés? Amikor a térképet nézed, akkor az út mentén megjelennek felhívások pl. éttermektől, benzinkutaktól, azokat kiemelve látod majd. És ebből lesz (becslés szerint) éves szinten 1 milliárd dollár bevétele a keresőóriásnak. Ez miért jó nekünk?

Egyrészt, mert ezután is stabil és jó térképszolgáltatást kapunk ingyen, másrészt tudod, én mint befektető is nézem a Google-t. A Morgan Stanley várakozása, hogy 2017-ben már 1-1,5 milliárd dollár többletbevételt jelent ez a Googlenak. Tehát 5% árbevétel növekedést hozhat ez az új reklámfelület. Ez fel fogja kelteni a befektetők érdelkődést, de hidd el, most még ez nincs beárazva a részvényben, ami egyenlő a profit lehetőséggel! Erről itt egy ábra, alatta folytatom!

screen shot 2016-06-08 at 12.39.25 pm

A Google természetesen befektetőként a látókörömbe került, sőt a porfóliómban is stabil helye van. Előző róla szóló cikkemben szunnyadó óriásnak hívtam, és erre tessék, talált is 1 milliárd dollárt. A tavaly novemberben írt elemzés óta már 20% profitban is volt a Google részvény, most 5% profitban áll az akkori szinthez képest. Látod, ezért érdemes követni a Minner tőzsde rovatát! Most volt egy nagyobb korrekció az árfolyamban 800 dollárról 700 dollárig csurgott vissza, ahogy a többi részvénynél is megfigyelhető volt az árfolyamesés. Ez tehát új beszállási lehetőséget nyújt számomra részvényvásárlásra.

Google (Alphabet) elemzés – A grafikont a www.brokermonitor.hu árfolyam elemző menüpontjában is eléred!
Google (Alphabet) részvény elemzés – A grafikont a www.brokermonitor.hu árfolyam elemző menüpontjában is eléred!

A tőzsde rovatot a HotForex szponzorálja, náluk tudsz kereskedni a Google (Alphabet) részvénnyel.

Forrás: BusinessInsider
Fotó: Wikipédia

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!