Oké, ez most lehet durva és egyben furcsa tartalom, információ lesz. Szóval alap, normális esetben azt mondhatjuk, hogy egy természeti katasztrófa sok kárt okoz, nem is beszélve az esetleges emberi áldozatokról. Itt van viszont valami, ami bár felvethet erkölcsi aggályokat, mégis jó, ha tudsz róla. Azért is jó, hogy ezzel a példával mondom el az információt, mert így biztosan megjegyzed.
Szóval, amikor egy területet nagy sokk ér, abban az esetben anyagi károkat is okozva, akkor bár rövid ideig kiesik a gazdaságból az adott terület, viszont utána 1-5 éven belül azon a területen nagyobb gazdasági fellendülés figyelhető meg, mint előtte, vagy más hasonló területen. Például emlékszel a Katrina hurrikánra? New Orleans -ra csapott le főleg a hurrikán, szinte telibe kapta a város, és ezzel nagy károkat okozott. És utána mi történt? Természetesen megkezdődött az újjáépítés, a belső kereslet élénkült…, és az utána lévő években jobb gazdasági eredményeket tudott felmutatni.
Két dolog miatt írtam most ezt le, sőt három!!:
- Ez is a fundamentális hírek közé tartozik, fagyis a fundamentumok közé. Tehát olyan esemény, ami befolyásolja a gazdaságot, és ezzel hat a tőzsdékre. Ilyen a hurrikán is, vagy a természeti katasztrófák. Mi az a fundamentális hír? Kattints ide és tölts le egy amolyan tőzsdei gyorstalpaló ebookot.
- Ha ilyen természeti katasztrófa van, érdemes körülnézni az adott térség részvényeire, vagy ha éppen más országban van, akkor a devizájára ránézni. És kiaknázni az esetleges lehetőségeket, profitálni belőle.
- Bár furcsa párhuzam lesz, azért csak olvasd el! Donald Trump fejébe vette, hogy újjá építi Amerikát. Ez ugyanúgy a belső keresletet erősíti, így nem véletlen, hogy az intézkedés hatására több részvény árfolyama is el fog mozdulni pozitív irányba. Sőt már a hír hatására el is mozdultak. Tudod, a várakozások is mozgatják az árfolyamokat!!! Erről itt írtam: Erre az 4 részvényre figyelj a Mikulás Rally ideje alatt!! (aktualitás is egyben).
A Minner tőzsde rovatát támogató HotForex.com -nél is tudsz kereskedni az amerikai részvényindexekkel, és részvényekkel. Gyors a számlanyitás, és könnyű kezelni a tőzsde programot is, nem is beszélve, hogy mobilról is elérhető már a kereskedés. Kattints ide!
Fotó: Wikipédia