Tovább folytatódott a jó hangulat az amerikai piacon, a vezető indexek 0.5% közötti pluszokban zártak. Kiemelkedő volt a Nasdaq, a technológiai papírokat tömörítő index 2000. március 31. óta nem volt ilyen magasan, már áttörte a 4.500 pontos lélektani szintet. Az S&P 500 is szépen araszol felfelé, 5 pontra van az 1987-es csúcsától, lehetségesnek tartom, hogy még a mai kereskedés alatt megdönti ezt a szintet. Az emelkedésről az orosz-ukrán konfliktus lenyugvása a felelős, a két ország külügyminisztere kedden találkozott Berlinben, a két közötti párbeszéd már az enyhülés jelének is tekinthető. VIX index a negatív hírek hiánya miatt tovább esik, a néhány héttel ezelőtti 17 pontos szinttől lényegesen lejjebb, 12.21-en zárt tegnap, támaszt a 10-10.5 pontos szint adhat. Tegnap igen nagy mennyiségű VIX call opció járt le értéktelenül, ami nem csoda, hiszen már lassan a csapból is az folyik, hogy a portfoliót egy esetleges eséstől legjobban VIX call opciókkal lehet megmenteni, láthatóan nem működik ez a stratégia, hiszen már lassan két éve nem volt 10%-nál nagyobb esés az S&P500-ban.
A tegnapi adatok nem okoztak csalódást: az infláció a vártnak megfelelő (2% évesítve), a lakásépítések száma viszont jócskán meghaladta a várakozásokat, a hírre megvették az egész szektort, különösen a Home Depot részvényeit, amelyik még jobb eredményeket is közölt a második negyedéves gyorsjelentésében. A mai napon a korábbi kamatemelésről készült jegyzőkönyvet ismerhetjük meg, talán lesz benne újabb piacmozgató információ.
A gyorsjelentések már szinte teljes egészében kifutottak, néhány kisebb vállalat van még hátra.
Eddig 480 S&P komponens jelentett az 500-ból: 73%-uk jobb EPS-t, 63%-uk pedig magasabb bevételt ért el, mint ami a várakozás volt. Ez jó eredménynek számít, hiszen a korábbi évek átlaga rendre 64% és 61% volt. A második negyedévre előrejelzett növekedés EPS szinten 8.2%, bevételi oldalon pedig 3.5% volt. Az EPS lényegesen magasabb növekedése a részvény-visszavásárlási programoknak köszönhető, az organikus növekedés visszafogottabb, de még ez is jónak számít a gazdasági növekedéshez képest.
Jelenleg 64 hónapja tart a bikapiac, 1949-től számítva átlagoson 59 hónapig tartottak ezek a periódusok. 34 hónapja nem volt 10%-nál nagyobb esés az S&P-ben (vagyis korrekció), ugyanez nem mondható el a Russel 2000-ról és a Nasdaq-nál is bekövetkezett egy 8%-os esés az őszi csúcsponthoz képest. Az S&P 500 jelenleg 16.8-as P/E rátán forog, 118 dolláros eredménnyel. Ugyanez 2010-ben 85 dollár, 2011-ben 92 dollár, 2012-ben 102 dollár, 2013-ban pedig 111 dollár volt. 1954 óta átlagosan 16.4-es P/E rátán forgott az index, az utóbbi 10 év átlaga 14.4 volt.
19 negyedéve tart a gazdasági növekedés, 2009 harmadik és negyedik negyedévében, 2010 összes, 2011 összes, 2012 összes, 2013 összes negyedéve volt pluszos. Idén az első negyedév negatívba fordult, a második viszont kiugróan jobb lett, ezért idén 2.3%-os GDP növekedésre számítanak.