Az Apple 10 millió telefont adott el az első héten

Dátum

Megosztás

Sokan támadták különböző tech cikkekben, hogy nem ad újat az Apple, semmi korszakalkotó nincs az új iPhoneokban. Az Apple ritkán jön elő új technológiával( amit ő találna ki), inkább egy már meglévőt elkészít, felhasznál profin. És nem mellesleg olyan marketing gépezetük van, amivel versenyezni nem lehet. A képen is látszik, minél újabb telefont adott ki, annál több telefont értékesített az első hétvégén.

A cég árfolyama 100 dollár felett tartózkodik, ami jelen esetben azt is jelenti, hogy könnyen kereskedhető. Azért is, mert kockázat szempontjából, ha 100 dollár alá csökken nem érdemes egy ideig tartani a részvényt, vagy később érdemes venni belőle. Tehát kis kockázattal be tudunk szállni vételi oldalra, ha 100 alá meg zárjuk, ha felfelé hagyjuk kifutni. 105-110 dollárig is felmehet decemberig (5-10% profit)

apple_szept

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!