Az első évad utolsó részéhez értünk. Izgalmas ötletekkel jött az utolsó 5 ötletgazda (csapat) is. Sőt volt egy nagy meglepetés is: az egyik résztvevő nem tudott az eseményen részt venni, mert a párjánál megindult a szülés. Ezért azt találtuk ki, hogy közben megkérdezzük az esemény nézőit, hogy valaki ki merne-e állni bemutatni az ötletét. Többen is jelentkeztek, és az első jelentkező nyert. Ő lett az utolsó előadó.
A színpadon az ötletgazdáknak 3-3 percük volt, hogy meggyőzzék a befektetőket, hogy miért érdemes az ő projektjükbe befektetni (ezt hívják pitchnek), ezután a zsűri 3-3 percig kérdésekkel bombázta a résztvevőket. A kérdések végén pedig az ötletgazdáknak jelezték, hogy szeretnék-e velük megkezdeni a befektetői tárgyalásokat. A cél, hogy júliusig a lehető legtöbb bemutatkozó tőkét tudjon szerezni, vagy a kapcsolatoknak köszönhetően még jobban beinduljon az adott ötlet, új termék, szolgáltatás.
A zsűriben helyet foglalt:
- A K&H képviseletében: Kovács Viktor
- A Start it @K&H-től: Dede György
- A Venturio VC Fund Management képviseletében: Szugyiczki András
Tipp a videóhoz: Figyeld a befektetők, szakértők kérdéseit és reagálását az ötletekre, mert nagyon sokat tanulhatsz belőle.
Bemutatkozó csapatok/ötletgazdák:
– Marketing Forradalom Tallódi Márk, marketing szoftver – 1:10
– DOKEE – Dudás Ágnes, Erdélyi Balázs, a zsebdoktor – 10:12
– oaPIX Online Photo & Art App – Magyar Gergő, online képszerkesztő – 18:58
– 3D nyomtató/ oktató központ – Flóra László – 25:46
– Bernád Apor (a beugró) – 34:12