Tegnap a szokásos show keretén belül bemutatták az iPhone 7-et, és a többi Apple terméket is. Kapott néhány új funkciót az új készülék, többek között a vízállóság most, ami érdekes, és a speciális fülhallgató. Elég ez ahhoz, hogy több iPhone-t adjanak el? Elég ahhoz, hogy meggyőzzék a befektetőket és emelkedjen az Apple árfolyama? Érdemes rá spekulálni?
Többen azért temetik az Apple-t, mert az eladási számai szinte már elérték a maximumot, és már nem növekszik tovább. Ez látható is az alábbi ábrán. Az egyes oszlopoknál az adott negyedévben eladott iPhoneokat látod (millió darab). Kép alatt folytatom! A statista.com adatai:
Tehát sokan azért támadják az Apple-t, mert az iPhone megjelenése óta nem tud újat mutatni, nincs nagyobb innováció. És így ez okozta az Apple részvény árfolyamának a megtorpanását. Ami nem is lehetne baj, mivel 2007 óta több száz százalékos hozamot lehetett rajta elérni, egy kis korrekció ráfért az árfolyamra. Van itt viszont valami, amit sok befektető nem vesz figyelembe.
Elképzelni sem tudod, mennyi készpénztartalékon ül az Apple
Az alábbi ábrán szemléltetem is, hogy az Apple gigantikus, több mint 200 milliárd dollár készpénzállománnyal rendelkezik. Annyi kis innovatív céget vehetne, amennyit akar. E készpénzállomány az éves nyereségének a négyszerese. A kép alat folytatom!
Apple hosszútávra
Az Apple -t tehát nem kell temetni, sőt a részvényével foglalkoznunk is kell. Fontos, hogy az Apple most olyan árszinten és olyan fázisban van (mint cég), hogy hosszú távban érdemes benne gondolkodni, és nem rövid távon. Rövid távon azért nem, mert most nincs akkora sztorija, hogy időszakos kiugrásokból profitálni lehetne. Így a hosszabb távú megtérülést kell figyelembe vennünk. Ez minimum 3-5 éves időszakot jelent, ennyi idő kell, hogy egy most elhelyezett befektetés nagyobb eséllyel megtérüljön, sőt kétszámjegyű hozam legyen rajta.

A tőzsde rovatot a HotForex szponzorálja, náluk tudsz kereskedni az Apple részvénnyel.