Biotechnológiai részvény spekuláció

Dátum

Megosztás

A GenVec Inc egy nagy jövő előtt álló részvény. Na ezt most úgy írtam le, mintha valami amerikai bróker lennék és próbálnám rásózni a részvényt az ügyfélre. A cég részvényének mozgása eléggé érdekes, mert veszteséges cégről beszélünk, de a részvény árfolyam szépen ment felfelé. A várakozások felhajtják, mivel a Novartissal együttműködve a halláskárosodástra és egyensúlyi zavarokra fejlesztenek gyógyszert. A cég emellett megkezdte együttműködését a Sanofi Aventis gyógyszercéggel is.

Véleményem szerint ez is egy picit túlárazott részvény, bár kérdés az elemzők mennyire árazták eddig túl. Jelenleg túlságosan is csak az egyik projektjére koncentrál a cég, méghozzá, amit a Novartissal együtt fejlesztenek. Igen a Novartis nagy cég, de véleményem szerint így is kockázatos, mivel nincs diverzifikálva a tevékenység, és ha a Novartis nem lenne a cég már csődbe ment volna.

A részvényárfolyam nagyon hektikus, érdemes tehát várni a jeleket. Az árfolyam véleményem szerint így is túlárazott és valahol 1,5 dollár környékére is leeshet, de ez csak akkor hát áttöri a 2,6 dolláros árszintet lefelé. Amennyiben valaki vételre spekulálna a részvénnyel, én várnék a helyében egy-két hónapot.

genvec

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!