A rivalizálás hamar elkezdődött a két cég között. 1886-ban indul útjának a Coca-Cola, és rá 7 évre már meg jelent a Pepsi is. Ettől kezdve egy erős hatalmi harc kezdődött a két cég között. Áruházak, éttermek, kávézók tárgyalóasztalain éleződött ki a legjobban a verseny. Fontos volt, hogy több vendéglátóipari egység is kizárólag Coca-Colát vagy Pepsit válassza, így még nagyobb reklámot tudtak csinálni saját maguknak. Tehát már 120 éve rivalizálnak egymással. 1979-ben a szupermárketek eladási számaiban a Pepsinek először sikerült felülkerekednie a Cocán. Ezután viszont a Coca-Cola vissza szerezte a vezető pozícióját. Ez annak is köszönhető, hogy a Pepsi átnyargalt másik területekre is, például snack forgalmazásra és az egészséges italokra. Tehát elmondhatjuk, hogy így a győztes a Coca Cola a kola piacán. De nézzük mit mutatnak a számok.
Hirdetés
Amit tehát láthatunk, hogy az elmúlt 5 évben azonosan alakultak az árfolyamok. Ez azt is jelentheti, hogy a Coca árfolyama alul árazott. Ebből az következik, hogy a következő 1-2 évben jobban emelkedhet az árfolyama Cocának(emelkedés esetén). Amennyiben csökkenne, akkor sem esne be annyira, mint a Pepsi árfolyama. Itt már csak az a kérdés: Örülnél e, ha te lennél a Coca-Cola egyik tulaja?
Mert lehetséges. Bárki lehet részvényes, bármelyik magyarországi brókercégnél lehet kereskedni a részvényével.
Forrás: finviz, google/finance, despilfarra.cl
Olvasd el további összehasonlító cikkjeinket:
McDonald’s vs Burger King
Ford vs General Motors
Visa vs master Card