Az alacsony olajár miatt sorra jelentik be a légitársaságok, hogy nagyobb összeget spórolnak az olajár csökkenés miatt. Ez jó piacnak, a cégek bővülhetnek, a vásárlók olcsóbban kapják a jegyárakat. A Delta Airlines például egymaga 2 milliárd dollárt takarít meg ebben az évben. Amióta megírtuk erről szóló elemzésünket, azóta a részvények tovább emelkedtek.
A Delta Airlines árfolyama a cikkünk megírása óta 8,3%-ot emelkedett. És, még van benne potenciál, mivel most éri el az 50 dolláros határt, ahol az árfolyam kilőhet. Igaz, ha ezt nem tudja tartósan átvinni, akkor már nem érdemes vásárolni a részvényt. Az elemzők 63 dollár környékére várják, tehát még 28%-os emelkedést prognosztizálnak.
Az American Airlines jobban tudott emelkedni, már 12% emelkedésnél jár 1 hét alatt. Itt az 55 dolláros határ hozhat újabb lendületet. A legtöbb elemző 63 dollár fölé várja az árfolyamot, sőt 92 dolláros prognózis is található az elemzések között, ezek általában 1 éves viszonylatban értendőek.
A Budapesti Értéktőzsdén is kereskedhető Lufthansa árfolyama 1%-os emelkedésen van túl az elmúlt hét óta. Tehát ott még később jöhet a rally. Erről ide kattintva olvashatsz. Tudtad, hogy forintért is vásárolhatsz Lufthansa részvényt?