Dobd félre a Dubai csokit! Itt a Zoi Kingdom energiaszelet – Vállalkozók versenye 2. évad 1. rész

Dátum

Megosztás

Milyen új vállalkozások jönnek éppen létre? Arra gondoltunk, hogy megversenyeztetjük őket, mutatkozzanak be, és szakmailag is elemezzük őket. 11 vállalkozó prezentálta nekünk induló vagy már működő vállalkozását. Egyből belevágva a közepébe: A címmel persze fel akartam hívni a figyelmed, természetesen akkora hype a cikkünkben bemutatott energiaszeletet nem fogja érni, aztán ki tudja! Ismét Vállalkozók versenyét szerveztünk, amikor is közösen ötletelünk a vállalkozókkal és ezt videóra is vettük.

Ez itt a vállalkozók versenye. A cégvezetők, leendő vállalkozók bemutatják terméküket, szolgáltatásukat, vállalkozásukat. A szakmai zsűri keresztkérdésekkel méri fel a versenyző üzleti rátermettségét. Azt keressük, hogy melyik termék, szolgáltatás állja meg a helyét a piacon.

A szakmai zsűri: Mándó Milán – Minner, Kövesdi Gábor – Brancs, Murvai Tamás – Brancs

A liofilizált snackek új korszaka indulhat? Prémium snack – Fairytreats

A bemutatkozó videó + a szakmai zsűri kérdései, reakciói

Az ötlet, vállalkozása röviden: Liofilizált sajtot készít. Egy ropogós snack lesz az eljárás után a sajtból, miközben megőrzi az ízét. A célja, hogy készételeket liofilizáljon, mert Magyarországon ezt még nem csináljak. Úgy látja katasztrófahelyzetben, vagy hadseregnek jó lehet, vagy akár túrázáshoz. A szállítási is olcsóbb, mivel kisebb helyet foglal. Tehát olyan készételformában készítse el majd, amit bárhová magaddal tudsz majd vinni.

A vállalkozó hölgy élelmiszerkutató, tehát a szakértelme megvan, most a kérdés, hogy üzletileg megállja a helyét az ötlete?

Weboldal: https://fairytreats.hu/

Minner véleményezés:

Tudtad, hogy például a Nescafé 3in1 is liofilizált termék? Lényege, hogy a vizet egy eljárás során kivonják a termékből, majd ha később hozzáadod a vizet, akkor újra kávé lesz. Nos így működik a liofilizálás más dolgoknál is, főként gyümölcsökkel találkozhattál a piacon, sajttal még én sem.

Azért nem terjedtek el még a liofilizált termékek, mert a gyártása költséges. A vállalkozó is bérgyártás csinálja.

Ágnes jól megfogalmazta, hogy nem a sajt helyett van a termék, hanem ez egy új felhasználási terület. Ez egy prémium termék, de eközben a vállalkozó olyan piacokat is mondott, ami pont nem tudják kifizetni ezt az árat.

Tamás zsűritagunk jól belekérdezett. A vállalkozó még piackutatás előtt ál, úgy érzi nem találta még meg a felhasználási területet, ahol beindulhat a skálázódás. Ugye itt azt kell megtalálnia, hogy a vevők önként és dalolva vásárolják, tukmálás nélkül meg akarják venni, ezt kell elérni. Ezt még nem láttuk a projektben. Ez nem jelenti azt, hogy nincs piaca, sőt egészen biztosan!

Nézd meg a videót, beszélünk erről bővebben!

Itt tudsz szavazni erre a projektre, vállalkozásra: https://start.brancskozosseg.hu/szavazz

Nyelvoktató applikáció ötlet – Papp Benedek – Wörtering

A bemutatkozó videó + a szakmai zsűri kérdései, reakciói

Az ötlet, vállalkozás röviden: A körülötted lévő tárgyakat fel tudod matricázni, ami segíti a nyelvtanulást. Továbbá olyan applikációt használhatnak a tanulók, amivel lefényképezel egy tárgyat, felismeri, kiírja a jelentését és még példamondatot is mond vele. Első körben iskolások a célcsoport, tehát fiatalok. Benedek egyetem mellett csinálja a vállalkozását.

A matricákat nyelviskolákon keresztül, könyvesboltokban akarják forgalmazni. A matricák fix pénzbe kerülnek, míg az applikációt előfizetésként szeretnék értékesíteni.

Weboldal: https://wortering.com/

Minner véleményezés:

Vajon a nyelviskolák konkurenciának tekintik ezt a megoldást? Mert a vállalkozó rájuk akar építeni, de ez nehéz terep lesz, főleg azért, mert csak 20%-ot adna a nyelviskoláknak. Nem nagyobb piac az autodidakta tanulók? Vagy újrakezdők?

Eredetileg az ötlet arra épült, hogy kiegészítő termék legyen, de közben beindították a Wörtering órákat, ami jó jel, hogy próbálkozik a vállalkozó, keresi hol tud piacot találni.

Itthon a nyelvtanulási piac jó, hiszen ebben le vagyunk maradva még az EU átlaghoz képest is. Persze közben ne menjünk el amellett, hogy versenytársakból (applikáció piac is) is Dunát lehetne rekeszteni, gondoljunk csak a Duolingora. Az természetesen egyedi, hogy a te saját képeiden keresztül tanít (amikor. befotózod), ez igazán ügyes innováció, ezzel ki tud emelkedni a piacon.

Érdekes volt, hogy ez az ötlete Benedeknek. Miközben azzal kezdte a pitcht, hogy kiköltözött Németországba, hogy megtanuljon németül, anyanyelvi környezetnek köszönhetően. Miért nem ilyen üzletet indít, ami ezt támogatja?

Itt tudsz szavazni erre a projektre, vállalkozásra: https://start.brancskozosseg.hu/szavazz

Egy találmányra épített üzletet. Ládavasút, hullámvasút kicsiknek

A bemutatkozó videó + a szakmai zsűri kérdései, reakciói

Az ötlet, vállalkozás röviden: Hullámvasút élmény egyszerűen gyerekeknek. Ez egy kézműves játék, a célcsoport néhány éves gyermekek. Családos rendezvényekre járnak főként, rendezvényszervezők bérlik ki, vagy másik üzleti modelljük az, hogy kitelepülnek és a fogyasztók fizetnek. Az önkormányzatok, iskolák, bölcsődék is célcsoport, továbbá családi napok. Évente 100 helyre is is ki tudnak települni.

Weboldal: https://ladavasut.hu/

Minner véleményezés:

Ez már nem egy mai vállalkozás. Sokat gondolkodtam a prezentáció után, hogy vajon mi József célja, vagy mi lehet az, amiért vállalta is azt, hogy eljön. Egy kezdő cég azért jön, hogy beindítsa a biznisz, kapjon visszajelzést, vajon ő miért? Ismertség, vagy megújulni akar, keres valami mást?

Azt érzem, hogy itt ebben a piacon elérte a plafont és közben vezetett be új szolgáltatást, terméket. Már 5-10. alkalommal már nem fogja az önkormányzat, családi napok szervezője sem megrendelni, mondhatni kikopik. Bár erre mondott ellenpéldát, de az lehet csak kivétel. Kell az új ajánlat, ahogy ez más piacon is igaz.

Tamás kérdése izgalmas volt, hogy van-e olyan hely, ahol fixen is kitelepülnek. Ebből egy-két helyen már vannak, de nagyüzemben nem folyik ilyen szolgáltatás. Érdemes lehet akár olyan üzleti modellt is, ahol beruházásként ők telepítenek ilyet, ahogy Murvai Tamást fogalmazott 5-10 millió forintos sporteszköz, játék beruházásként, EU-s pályázatban megoldani. Ahogy például tette ezt kondiparkokkal a Bestrong márka és szerzett milliárdokat (nézd meg itt)

József egy feltaláló, már többször volt erről szó a Minneren, hogy ez gátolja a növekedést, mert be kell vonni üzleti attitűdöt, vagy magunkra venni ilyet. Egy biztos, hasznos lehetett ez a szereplés a vállalkozónak, reméljük hasznosítani tudja az élményt.

Itt tudsz szavazni erre a projektre, vállalkozásra: https://start.brancskozosseg.hu/szavazz

Dobd félre a Dubai csokit! Itt a Zoikingdom energiaszelet

A bemutatkozó videó + a szakmai zsűri kérdései, reakciói

Az ötlet, vállalkozás röviden: Egy olyan energiaszelet, amit ételallergiásokon kívül azok is fogyaszthatják akik vegánok, továbbá akik szeretnének egészségesen táplálkozni. Úgy gondolják, hogy az egészséges táplálkozás és a fenntarthatóság nemcsak a társadalmi hatást növeli, hanem egyéni szinten is jobb életminőséget teremt.

A termékből már több ezer darabot eladtak.

Weboldaluk: https://www.zoikingdom.hu

Minner véleményezése:

Itt most jön egy saját vélemény, ami lehet kicsit sarkos: Nekem az ilyen pitchek nem tetszenek, zsűri társaim viszont odavoltak érve. Az tény, hogy összeszedett, de nem tudtunk meg semmit a termékről, miért fogják venni a fogyasztók. Túl elvarázsolt volt számomra a pitch, ennél kézzelfoghatóbb üzeneteket, információkat szerettem volna hallani.

Úgy érzem, hogy túlságosan foglalkoztak a cég üzenetével, miközben maga a termék túlságosan háttérbe szorul, ami azt gondolom a skálázódást is meggátolhatja.

Mikor fogod enni? Mi helyett eszed? Tettem fel a kérdést a videóban. Talán megkaptam, de persze energiaszelet a neve, szóval valamennyire értem a piacot.

Havonta több ezer darabot eladnak már, tehát a piacon már bizonyított. Anikón természetesen látszik, hogy megy majd előre, mint a tank és egészen biztosan elgondolkodott a visszajelzésünkön, vagy éppen amikor majd ezt olvassa, akkor ezen is.

Jelenleg a termék ára 600 Ft. Azt látom, hogy az árazás rendben lehet, a célcsoport hasonló termékeket, nagyjából hasonló áron tud beszerezni.

Itt tudsz szavazni erre a projektre, vállalkozásra: https://start.brancskozosseg.hu/szavazz

Merre tovább?

Megnéznéd az összes videót (folyamatosan frissül).

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!