Mi az a TikTok? Na ne! Már megint egy újabb közösségi oldal?! Nekem is ez járt a fejemben, mikor először hallottam róla. A cikket azért érdemes elolvasnod, hogy megismerd ezt a lehetőséget is, és ha éppen kell majd a marketingedhez, akkor tudj hová nyúlni, már legyen fogalmad róla.
Egészen 2019 elejéig a magyar sajtóban csak néhány cikk jelent meg a rejtélyesen hódító TikTokról, illetve elődjéről, a Musical.ly alkalmazásról. Az év kezdete óta azonban felpörögtek az események. Mint minden új közösségi média szolgáltatás, úgy a TikTok útja is botrányokon, értetlenségen és találgatásokon át vezet. Mára már odáig, hogy beérte az Instagramot, és újdonság, hogy teszt üzemmódban elindultak a reklámok Európában is.
A Follow Me Influencer Marketing Agency blogja minden eddiginél részletesebb anyagban mutatja be a TikTok titkát. A szerző szerint a TikTok a kínai Douyin és Musical.ly applikációk egyesítéséből 2018. augusztusában létrejött globális okostelefon app, főképp a 13-24 közötti korosztálynak szól, ahol is a fiatalok számos témában készítenek szórakoztató videókat. A tulajdonos ByteDance most a világ legértékesebb startupja, értéke 75 milliárd amerikai dollár. Az alkalmazásnak világszerte már 1 milliárd felhasználója van, és az aktív havi felhasználókat tekintve is hamarosan leelőzheti az Instagramot, mivel havi 70-75 millió új felhasználóval bővül. Magyarországon 600 ezer és 1 millió között lehet a muserek (TikTokkerek) száma a Follow Me becslése szerint.
Az utóbbi időben az idősebb korosztály is kezdi felfedezni a TikTokban rejlő lehetőségeket: egy kínai férfit matematikával kapcsolatos magyarázó- és oktatóvideók tettek ismertté, mások táncot vagy bűvésztrükköket tanítanak lépésről lépésre, de van olyan amerikai ügyvéd is, aki naponta posztol sajátos hangulatú videókat az irodájából munkatársaival együtt. Népszerűek az átvágós videók és a kihívások (challenge-ek) is, utóbbiak során őrült, vagy csak a komfortzónából kiléptető feladatokat kell végrehajtanunk, a legközelebbi bokorba ugrástól a nyilvános helyeken vagy irodában történő hirtelen táncig, miközben elfordul az eladó a boltban…
Mi állhat a siker hátterében?
Karvalics Attila, az ArvaliCom kommunikációs ügynökség vezetője szerint trendforduló van a világban. A természetesség reneszánsza. Szerinte a tinédzserek a TikTokon nem a tökéletességre törekszenek, nem másnak akarják kiadni magukat, hanem önmagukat adják, gyakran más bőrébe bújva. Nem szeretik a mesterkéltséget, a rájuk erőltetett világot és tartalmakat. Sőt, ők maguk akarják előállítani azt. A TikTokon mindenki sztárnak érezheti magát egy olyan környezetben, amikor a hagyományos sztárok kezdenek leértékelődni a digitális világban.
Az applikáció a hivatalos médiavilág alternatívája, itt nincs szükség drága fényképezőgépre, videóvágó programokra. A TikTok a Play Áruházban így hirdeti magát: „A TikTok az idődnek az a része, amikor nem kell jól viselkedned. Ez nem YT, nem IG, nincs photoshoppolva — ez a fogmosás pizsamában a hálószobában, 7:45-kor. Ez valódi. Ez nyers. Ez egy sztori 15 másodpercben. És ez sokkal nagyobb buli. A TikTok nem a versenyzésről vagy az átgondoltságról szól. Hanem arról, hogy addig görgetsz, amíg a hüvelykujjad bírja, és gondolkodás nélkül posztolsz. Szóval dobd be a videódat a ringbe, és tokkolj”.
A TikTok növekedésének három állomása
Az első, 2016. szeptembere és 2017. áprilisa között zajló szakasz az alkalmazás tökéletesítéséről és a a márka arculatának véglegesítéséről szólt. A Bytedance akkoriban egyezséget kötött a QQ, Weibo és WeChat alkalmazások mögött álló cégekkel, tudván, hogy az említett appok felhasználói a chatelésen túl szívesen osztanák meg egymással mókás és kreatív videóikat. A siker beigazolódott, a technikai problémákat javították, az alkalmazás robogott előre.
A második stádium a TikTok táborának hirtelen gyarapodását jelöli. A növekedést gyorsította, hogy különböző kínai műsorokat (Hip-Hop in China, Happy Camp, Everyday Upward) kezdtek szponzorálni. Kampányt indítottak az Airbnb, a Harbin Beer és Chevrolet közreműködésével is. Szélesedett a filterek, matricák és effektek palettája, valamint elérhetővé vált az élő közvetítés funkciója is.
A harmadik szakasz 2017. decembere óta napjainkig tart, ez a világhódítás. A siker és a követők számának növekedése során azonban várható volt az is, hogy megszaporodnak a rosszindulatú hozzászólások, sértő tartalmak, így nagyobb figyelmet kellett fordítani a videók, kommentek ellenőrzésére.
A nemrégiben adatvédelmi botrányba keveredett ByteDance számára csak növelte a hírverést az eset. A TikTok ráadásul az első olyan kínai applikáció, amellyel sikerült meghódítani az amerikai fiatalok jelentős százalékát, és erre már nem csak az üzleti versenytársak figyeltek fel, hanem a geopolitikailag érzékeny kormányzatok is.
Reklámlehetőségek
A TikTok is kiváló hirdetési felület. Számtalan nagyvállalat kiaknázta már a lehetőségeket az USA-ban és Ázsiában, üdítők, autógyártók, divatmárkák. A brandek gyakran megbízott influencereken és kihívásokon keresztül jelennek meg, és vannak már jelentős márkaoldalak is. A GUESS #InMyDenim kihívására már 30 millió videóval reagáltak.
Egy kiszivárgott stratégiai áttekintésből (pitch deck), amelyet a Digiday szerzett meg, kiderül, hogy egyes európai országok hány millió felhasználóval rendelkeznek, s milyen azok nemi megoszlása. A legnagyobb, 4,1 millió követői bázissal bíró Németországban a legkiegyensúlyozottabb a nemek aránya, míg a legnagyobb eltérés Spanyolországban mutatkozik a hölgyek javára.
Geri Katalin, a prémium influencer kampányokra szakosodott Follow Me Influencer Marketing Agency projekt menedzsere szerint nemrég fény derült arra is, hogy a TikTok az amerikai piac után Európában milyen hirdetési formákat kíván alkalmazni: a legelterjedtebbé a hírfolyamban a videók között megjelenő hirdetés válhat (teljes képernyőn, 9-15 másodpercig, kikapcsolható formátumban), de lesznek hashtag kihívások, valamint a Snapchathez hasonló ún. 2D-s filterek is.
Magyar viszonylatban kiemelkedő népszerűségnek örvendenek például Szász Dorina vagy Hollósi Jázmin videói, de az egykori hazai TikTok hírességek egy része már bele is fáradt a sztárságba. Ők és mások is szivárognak át a marketing szempontból könnyebben értékesíthető Instagramra. Hogy mi áll még a siker hátterében befektetői vagy szociológiai szemmel? Kiderül a részletes írásból itt.
Fotó: Envato License