Egy részvény, amit akkor is érdemes venni, ha pánik van, vagy recesszió

Dátum

Megosztás

Álom részvény? Olyan nincs! Még a részvénypiacok korrekciója előtt írtam egy cikket arról, hogy krach esetén érdemes vásárolni a Wal-Mart részvényeit. Igazából be jött az, hogy korrekció volt a piacon, viszont krach nem volt, tehát a Wal-Mart-ra elvileg nem is figyelnék, ennek ellenére mégis ránéztem, mivel közben az árfolyam szépen lecsurgott egy izgalmas szintre. De ez még semmi! A Wal-Mart azért jó választás, mert egyike azon részvényeknek, akik a 2008-as válság után a recesszió ellenére is csak kis mértékben szenvedte meg az árfolyam esést, sőt emelkedni tudott. És mi van most?

Az a helyzet, hogy az árfolyam 2014. decemberében csúcsokat döntött, és azóta esik. Az árfolyam 2008 és 2014 decembere között megháromszorozta magát. Most visszakorrigált az árfolyam, amolyan reális árszintre. Az árfolyamot megvizsgálva látszik, hogy a kis befektetők nem is foglalkoztak a részvénnyel, így szerencsére most a nagy befektetők kezében van. A legütősebb érv mellette az, hogy jelenlegi árfolyam mellett 3% éves osztalékra számíthatunk (melyet elosztva negyedévente kapunk meg.)

Az árfolyam tehát jó szinten van. Egy kisebb oldalazás után elindulhat felfelé. Ez nem pár hónapos befektetés lesz, ez annál sokkal hosszabb 1-2 éves is akár. 3 részletbe érdemes elhelyezni a tőkét, első harmadot most, a második csomagot 3 hónap múlva, vagy 70 dollár elérése esetén, az utolsó csomagot pedig valahol januárba. Ha 55 dollárig esne az árfolyam, akkor is érdemes valamelyik töredék csomagot elhelyezni.

Wal-Mart részvény elemzés - finviz.com
Wal-Mart részvény elemzés – finviz.com

Fotó: Walmart

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!