Ezzel a megoldással nem fogod halogatni a tanulást, önképzést

Dátum

Megosztás

Gondolj a könyvespolcodra! Mennyi könyvet vettél meg úgy, hogy nem olvastad ki? Így vagyunk az önképzéssel is. Ha a következő ösztönző dolgot már az egyetemen is alkalmazták volna, akkor lehet, hogy én is előbb végeztem volna. Bevezettem egy újdonságot a videós oktató oldalamon, amit itthon még senki nem alkalmazott az oktatás piacon! A MinnerAkadémiá üzleti videós oktató portált üzemeltetem már közel 2 éve és észrevettem egy dolgot, ami egyébként ennek az oktatási szektornak egy nagy problémája. Vagyis az online videós oktatásoknál a hallgatók bár beszerzik a videós képzéseket, de annak megnézését halogatják. Tavaly már elkezdtem cselekedni, például hirdetéseket adtam fel, amit főleg a meglévő tanítványok láttak, azzal már emelkedett a tanulási kedv. Aztán nekiültem, ötleteltem, hogy mivel lehetne még őket motiválni, ösztönözni a tanulásra. Szintén megfigyelések alapján kitaláltam valamit!

Ha 48 órán belül megnézed, kedvezményt kapsz

Egy tanítványom mesélte, hogy egy nemzetközi online egyetemen egy olyan megoldást alkalmaznak, hogyha 2 hét alatt meg tudod tanulni az adott tananyagot és levizsgázol, akkor olcsóbb, mintha később tennéd. Mondom, ez már jó, de valójában hasonló mint itthon a költségtérítéses, mert ha csúszol, akkor többet kell fizetned. De azonnal kipattant a szikra, ami pont kellett.

Azonnal használható tudást kapsz a MinnerAkadémián, ezért is szeretném ösztönözni, hogy minél előbb végezzék el a kurzust a tanítványok, mert annál előbb lesznek még sikeresebbek. 

A jó ötlet mindig egyszerű és könnyen kommunikálható. Ezért sok ötletet kitaláltam ezzel kapcsolatban is és természetesen ezekből rengeteget elvetettem. Egy van, ami nyert. Ezzel elérem, hogy ne halogassátok a MinnerAkadémián található videós online kurzusok megnézését, vagyis a tanulást. Ha 48 órán belül megnézed, akkor kedvezményesen meg tudod venni a kurzust. 26-an már így vásároltatok oktatást és 93%-ban megnézték, egy valaki volt, akinél egy videó maradt el a végén (nyugi megnézheti utána is)!!! Aki már 80%-ig megnézi, ő is örök hozzáférést kap (további részletek a lejjebb görgetve).
Friss! 100-an megvettétek már 5 hónap alatt és a statisztika nem változott! 

Ezzel ösztönözlek titeket a tanulásra

Ezt nézd! Öröm látni! Egy hallgató a Facebook marketing oktatást falta fel rövid időn belül, kihasználva az akciót. 

Friss! Több képzésnél is felemeltük 72 órásra az ösztönző kedvezményt!

Több képzés is már annyira bővült óraszámban, hogy lehetetlen megnézni 48 óra alatt a 80%-át. Így most megemeltük 72 órára ezt az idősávot.

Oktatások, amelyekre vonatkozik az ösztönző kedvezmény (-11-25% kedvezmény):

Mit kell tudni még a kedvezményről?

Ha vállalod, hogy 48 órán belül megnézed az online tananyagot, akkor kedvezményesen megkapod a képzést. Ezzel motivállak a tanulásra! Hajrá! Sok sikert! Használd a tudást!

Ha bankkártyával fizettél, akkor azonnal hozzáférsz a tananyaghoz és 48 órán belül meg tudod nézni, ha 80%-ig végignézted, akkor örök hozzáférést kapsz, ha nem sikerül, akkor jelezd felém!
Ha utalással, akkor a pénz beérkezése után kezdődik a 48 óra. Hajrá!  Utána is hozzáférsz, de annak feltétele, hogy megnézd az időkorláton belül.
Ha valamiért mégsem sikerül megnézni, akkor egyszer szólhatsz, hogy akkor én szeretném most megnézni és kapsz 6 órás hozzáférést, hogy végezz vele, ha nem, elúszott. #motiváció

Mire vársz?! Képezd magad most! Használd ki az ösztönző kedvezményt! A MinnerAkadémián azonnal használható tudást kapsz. Nézd meg, használd és legyél még sikeresebb! Kattints ide!

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Ötlettől az értékesítésig, alig 4 óra alatt – Formdealer esettanulmány 1. rész

Készült már útmutató itt a Minneren a Formdealerhez, de miért állnánk meg itt? Úgy döntöttünk egy sokkal jobb módszerrel is megpróbálunk nektek segíteni, egy...

Jövőre megfizetsz a palackodért – LifeTilt dráma – Jobb az EUR bevétel, mint a HUF #hírszemle

Balogh Tamás személyes brandje, a LifeTilt a maga szókimondó tartalmával 2022-ben átkerült a Tutti Kft-hez. Mivel Balogh Tamás személye volt maga a marketing, hogyan...
00:37:17

100 Termékötlet Kínából 9. rész – Canton Fair Phase 2 termékei: élethű plüssök, falidekoráció…

Itt már a Canton Fair-en voltak a Gáborék a kínai útjuk során. Először is a videón egy konténer berakodást is láthatunk. Egy gyűjtőraktárban járunk,...

Gyakorlati útmutató kapcsolatépítéshez. Networking tippek, trükkök

Hallottad már, hogy a kapcsolati tőke aranyat ér, de hogyan lehet tudatosan kapcsolatot építeni? Hogyan találkozz, beszélgess üzleti kapcsolataiddal anélkül hogy úgy éreznék, csak...

Hogyan veszíts el 20 millió dollárt 1 hónap alatt? – Béna márkamegújítók

Még a legnagyobb márkáknak szüksége van a rebrandingre. Gondolj bele: Netpincérből Foodpanda, majd Foodora, vagy Pannon GSM-ből Telenor, majd Yettel. Sokszor jót tesz a...

5 hiba, amit egy webshop indításakor elkövethetsz

Egy webshop elindítása kihívásokkal teli folyamat, mivel számos összetett tényezővel kell számolni. Elsőként, piackutatás és a versenytársak elemzése nélkül nehéz megállapítani, hogy van-e valódi...

Jó kedvében kell lennie a vevőnek, hogy betaláljon a hirdetésed? Gondoltál már erre?

Egy izgalmas felvetésem van, amihez természetesen kutatást is hozok továbbá egy olyan megvilágosodásban lesz részed, ami garantáltan pénzt tesz a pénztárcádba. Te is abba...

Tiktok marketing esettanulmányok, példák. Lehet vevőt szerezni TikTokról!

Te is már gondolkoztál azon, hogy a Tiktokon elkezdd a tartalomgyártást, megszerezd innen az első vásárlód? Ezek az esettanulmányok végigvezetnek azon az úton, ami...

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...