Figyelem jelentésszezon! – Coca-Cola, McDondald’s, Yahoo…

Dátum

Megosztás

Amerikában már elkezdődött a harmadik negyedéves jelentésszezon. Ahogy már többször írtuk ilyenkor a részvények nagyon volatilisek, sőt mozgásuk meghatározhatja az elkövetkező hónapok trendjét.

Ma, október 21-án a következő cégek fognak jelenteni.

Yahoo Inc.  – tőzsde zárás után
Verizon – nyitás előtt
McDonald’s – nyitás előtt
Lexmark – nyitás előtt
Coca-Cola – nyitás előtt

A Yahoonál érdemes lesz figyelni a mozgást, mivel az Alibaba részvénykibocsátása még nem húzta fel eléggé az árfolyamot, tehát lehet bent még mozgás. És persze a nagyok is itt vannak, Coca-Cola, McDonald’s.

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!