Fontos gazdasági események történtek tegnap, illetve ma

Dátum

Megosztás

Tegnap Amerikát fűtötte, hogy a FED mit fog bejelenteni, mi lesz a kötvényvásárlási program leállása után….Meg is jött a válasz, az alapkamat marad 0% közelében még huzamosabb ideig. A piacokat ez felfűtötte és minden amerikai tőzsde index pluszban zárt, a részvények szárnyaltak. Ez jó hír azoknak, akik rendelkeznek ilyen részvényekkel.

A svájci jegybank pedig bejelentette, hogy a nagyobb betétekre negatív kamatot fizet, vagyis inkább ő vesz el tőkét. Ezzel máris megvédte ismét a svájci frankot az erősödéstől. Azért is kellett, mert az orosz rubel gyengülése részben kihat a frankra is, és nem szerették volna, ha újra menekülő deviza lenne. Az erős frank sok kárt okoz a svájci gazdaságnak, ezért is védik a devizájukat, az EURCHF devizapárt nem engedik 1,2-es szint alá menni.

Megszólalt ma Putyin is, a 3 órás sajtótájékoztatón van túl. Éppen magyarázkodik az orosz helyzettel kapcsolatban. Eléggé optimista volt a gazdasági kilátásokkal szemben, szerinte nem kell sokáig 17%-on tartani a kamatot. Illetve azt mondta a gazdaságuk igazodni fog az alacsony olajárhoz. Véleményem szerint picit mellébeszélt, nagy a gond az oroszoknál.

Fotó: euromaidanpress.com
Forrás: CNN, Reuters, Euronews

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!