Hamarabb lehet kereskedni a PayPallal

Dátum

Megosztás

Eddig azt nyilatkozta az Ebay, hogy a PayPal leválasztása a cégről csak ez év őszén fejeződik be, most viszont új dátumot adtak meg. Július 20-án már kereskedhetővé válik a PayPal részvény, PYPL tickerrel. Érdemes lesz odafigyelni a részvényre?

A válasz az, hogy igen. 2014-ben 235 milliárd dollár értékű tranzakció ment át a PayPal-on. 165 millió aktív felhasználója van, üzleti ügyfelek száma pedig 10 millió.  A PayPal meghatározó szereplő az internetes fizetéseknél. Így külön lehet kereskedni majd ezzel a részvénnyel, nem kell az Ebay-be belefektetni. Igaz maga az Ebay is elég stabil cég. Aki Ebay részvénnyel rendelkezik most, ők külön kapnak PayPal részvényt is, erről viszont még nem lehet semmit sem tudni.

Július 20-ától tehát erre a részvényre is érdemes figyelni, és a portfóliónkban szerepeltetni.

Fotó: PayPal

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!