Hol tudsz venni Pokemon, vagyis Nintendo részvényt?

Dátum

Megosztás

Azt látod, hogy naponta 8-10%-ot emelkedik a Nintendo részvény, és te ebből kimaradsz?  A Pokemon Go játék sikere felhúzta a Nintendo részvényét. A japán tőzsdén elérhető a részvény, és július 6 óta megduplázódott az árfolyam! Először nézzük meg, hogy hol tudsz vásárolni a részvényből, majd azt, hogy érdemes-e még venni.

A japán tőzsdét nehezen fogják elérni a magyar brókercégek, de szerencsére erre is van megoldás. A Nintendo részvényét az OTC piacon (tőzsdén kívüli) is meg tudod venni, dollár alapon. A legtöbb magyar brókercégnél ezt meg tudod tenni, a www.brokermonitor.hu oldalon található brókerek között meg is fogod találni a legmegfelelőbbet. A részvény az OTC piacon dollárban, és nem japán jenben van (árfolyam grafikon a szöveg alatt). Bár így is duplázódott az árfolyama az elmúlt 12 napban, de ezt figyelembe kell venned (japán jen erősebb elmozdulása torzítóan hathat az árfolyamra, bár lehet, hogy pont ettől lesz nagyobb hozamod).  A kép alatt kiderül, hogy érdemes-e venned a részvényt!

nintendo_reszveny_otc

A Nintendo részvényre 07.12-én már készítettem egy elemzést, akkor a japán tőzsdén forgó részvényeit elemeztem, hogy ahhoz képest, hogy érdemes venni a részvényt. Ezalatt az egy hét alatt 37%-ot emelkedett a részvény. Az árfolyam meg is lódult a cikkben leírt szintről. Tudnod kell, hogy lehet, hogy erről a hajóról már lemaradtál. Bár a hirdetések megjelenése után a befektetők még megrohanhatják a részvényt, de valljuk be, nem ekkora mozgás után kell venni a részvényből. Ha te vásárolni akarsz, akkor előre elnézést kérek, de aki ilyenkor vesz, azok mind a balekok. Még ha fel is megy az árfolyam, akkor se bánkódj az elszalasztott hozam miatt. Sajnos az árfolyam már túl magas ahhoz, hogy alacsonyabb kockázat mellett be tudj szállni.

Szeretnéd begyakorolni, megtanulni a tőzsdei kereskedést? Akkor kattints ide, és töltsd le a belinkelt ebookot, melyből már kellő rálátásod lesz a tőzsdére!

A tőzsde rovatot a HotForex szponzorálja.

Fotó: Youtube

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!