Időpontfoglalás a Google-ön keresztül. A vendégeitek használni fogják!

Dátum

Megosztás

Szépségszalonok, éttermek, edzőtermek, sőt rendezvények kaptak egy új funkciót a Google-tól, amivel még könnyebb lesz a fogyasztókat becsalogatni, azonnali döntésre sarkallni. Mint tudjuk, minél kevesebbet kell valakinek kattintania, annál nagyobb az esély a foglalásra. Megérkezett hozzánk is a Reserve with Google, vagyis a „Foglalj Google-lal” időpontfoglalás szolgáltatás. A fogyasztók a Google keresőből, Google térképről tudnak időpontot foglalni. Na de hová kerül a foglalás?

Összefogott a Minner és a Billingo, hogy a digitalizáció igazán kézzelfogható legyen egy magyar vállalkozás számára. Legyél Te is innovátor! Használd a digitális megoldásokat! Mutatjuk, hogyan kell. 

Nehéz úgy bevezetni egy rendszert, ha közben a másik oldalon több erőforrás a nyomonkövetés, foglalások összefűzése, mint amennyi vendéget hoz, vagy éppen összekúsznak a foglalások. Nos ezt a Google áthidalta azzal, hogy több foglalási rendszerrel is együttműködik. Így a keresőből származó időpontfoglalások és például a weboldalon történő foglalások is egy helyre futnak be. A Minneren már bemutatott Yclient időpontfoglalóval ezt szintén meg tudjuk tenni, szinkronizálja a foglalásokat, sőt még a marketingben is nagy segítségünkre lesz (remarketing célközönségeket tudunk lementeni).

A Minnernél mi állandóan kíváncsiak vagyunk, folyton nyomoznunk kell, a fogyasztókkal beszélnünk. Ebben az esetben már korábban megszondáztattuk a fogyasztókat, hogy például mennyire befolyásolja egy fodrászszalon kiválasztását az időpontfoglalási rendszer könnyű használata. A fogyasztók 67%-a akkor azt mondta, hogy volt már olyan eset, hogy megszakította a foglalást, mert sok felesleges adatot kértek be, vagy valamilyen külső szolgáltatónál kellett foglalni, sőt regisztrálni.

A Google új szolgáltatása a „Reserve with Google”

(röviden RWG), magyarul körülbelül annyit jelent: „foglalj Google-lal”) egy szuper megoldás, ami gyakorlatilag azt teszi lehetővé, hogy miután a Google keresőjébe (vagy térképbe vagy segédbe) beütve rátaláltunk egy szolgáltatóra (például SPA vagy edzőterem), közvetlenül – a Google felületének elhagyása nélkül – foglalhatunk hozzá online időpontot.

Na, de mennyien keresnek rá ezekre a szolgáltatásokra?

A Google kulcsszótervezővel tudjuk ezt kideríteni. Hozok néhány példát, de erről korábbi cikkünkben volt szó.

A fodrász szóra ennyien keresnek rá az egyes városokban

  • Magyarország: 72 000 keresés/hó –Wow! Ez nem is rossz szám!
  • Budapest: 50 000 keresés/hó
  • Debrecen: 1 700 keresés/hó
  • Szeged: 1 400 keresés/hó
  • Győr: 1 330 keresés/hó
  • Székesfehérvár: 1 050 keresés/hó

Műkörmös Google statisztikák – keresések száma havonta:

  • Magyarország: 150 000 keresés/hó – Azt hiszem pályát váltok!
  • Budapest: 27 000 keresés/hó
  • Debrecen: 4000 keresés/hó
  • Szeged: 3230 keresés/hó
  • Győr: 7900 keresés/hó

Oké, rossz pályán vagyok! Milyen nagy a kereslet a műkörmösökre! Uhh!

Mennyibe kerül?

A Google időpontfoglaló szolgáltatása ingyenes. Egyetlen feltétele van a beállításának: a szolgáltatónak (pl. fodrász) szerződésben kell állni egy időpontfoglaló szoftvert kínáló céggel jelen esetben Magyarországon a YCLIENTS előfizetőinek van ilyen lehetőség. Ha a szolgáltató már használja az említett cég online időpontfoglaló rendszerét, akkor automatikusan elérhetővé válik számára a Google térkép integráció.

Miért előnyös? Téged fog mutatni a Google!

A Google, sőt a Googe Cégem / Térkép rangsorolásban újabb tényező a „Reserve with Google” funkció. Ha a leendő vendéged rákeres ilyen szolgáltatásokra, mint fodrász, edzőterem, szépségszalon, masszázs akkor a Google a találati listában felkínálja, sőt előrébb sorolja az ilyen foglalási lehetőséget biztosító szolgáltatókat.

Irány az Yclient, teszteld le a rendszert! Próbáld ki az ingyenes verziójukat, nézd meg a weboldalukat, mert a rengeteg további hasznos funkciót találunk az időpontfoglaló rendszerükben.

A Billingo a Digitális Ninja rovat támogatásával is sokat segített, hogy kiaknázd a digitalizációban rejlő lehetőségeket. Ha már rákanyarodtál erre az útra, ne állj meg – nézz körül Billingo digitális megoldásai között, és kezdd el őket használni! Digitalizációra, innovációra fel! Kattints ide!

Forrás: Google

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...

Így dolgozz sikeresen a Z generációval!

Tudtad, hogy 4-ből 3 vezető szerint a Z generáció képviselőivel kifejezetten nehéz együttdolgozni? Hogy a Z generáció tagjait sűrűbben szokták elbocsátani, mint a...

„Ebből meg lehet élni?” „Miért nem keresel egy rendes munkát?” – Miért van ez a jelenség?

Az emberek 99%-a ma is hülyének nézne, ha azzal állnék elő, hogy el fogok indítani egy médiaoldalt, méghozzá üzleti témában. Nem bíztatnának, sőt mondhatni...

Big Ben pufferdzsekiben? – A nagy CGI gerillamarketing

Ha használod a TikTokot, és te is azok közé tartozol, akik még “csak ezt az egy videót megnézik”, akkor biztos szembejött a Big Ben...

Értékesíts ajándékkártyát! 20-30%-kal növelheti a forgalmad! + üzleti ötlet

Igazi magas labda, amit le kell tudnod csapni! Az ajándékkártya bevezetése egy vállalkozásba igencsak gyorsan megtörténhet, és ünnepi időszak (de ezen kívüli is) alatt...

Gyereknevelésben segít az AI? Alza előfizetés. A Youtube blokkolja a hirdetés blokkolókat. Könyvajánló

Megjelent az Alza+ előfizetés, amivel ingyenes szállítást biztosítanak csomagpontra és partnerpontra. Alza+ az új Amazon Prime? Vajon ki nyeri meg a hazai e-kereskedelmi piacot?...