Az Alibaba tegnap nyújtotta be az amerikai pénzügyi felügyelethez (SEC) a 2014 első negyedéves jelentését. Erre azért van szükség, mert a cég részvény kibocsátást szeretne a közeljövőben (pontos dátum még nincs). 39%-ot nőtt az árbevétele a társaságnak az előző év azonos időszakához képest, de ez az árbevétel növekedés alul marad a 2013 negyedik negyedéves adathoz képest, amikor is 62%-ot nőtt az árbevétel.
Hirdetés
Az a meghökkentő, hogy 5% esés igenis megmutatja milyen idióták tudnak lenni néha a brókerek, befektetők. Egy nyereséges vállalatról beszélünk, és az árbevétel csökken, ami így is bőven kétszámjegyű, akkor máris árfolyam eséssel reagálnak közvetve a Yahoo árfolyamán. Az Alibaba cégértéke így is óriási, 200 milliárd dollárra becsülik. Nagyobb részvénykibocsátásra számítanak, mint a Facebook volt.
A Yahoo árfolyama szépen emelkedett az elmúlt időszakban, ebben az évben kezdett egy erős korrekcióba. Véleményem szerint maga a részvénykibocsátás még teljesen nincs beárazva az árfolyamba, és ezért is érdekes, hogy egy árbevétel növekedésének lassulását már így ítélik meg a befektetők. Erre tehát érdemes lesz spekulálni, mert a részvénykibocsátási várakozások, és a jó Alibaba eredmények továbbra is felhajthatják a Yahoo árfolyamát is, és nemsokára az Alibaba részvényeivel is kereskedhetünk.
Forrás: SEC, finviz.com
Szerintem a következő cikk is érdekelhet téged:
Coca Cola vs Pepsi