Tavaly is már népszerű volt a cégek körében a Black Friday akciózás, de idén még több cég, márka hirdette meg kedvezményesen a termékeit. Átvettünk újfent egy amerikai eseményt, „szokást”, ami még nálunk nem honosodott meg teljesen, és a cégek sem értik. De nyugi! Nem csak mi vagyunk így, már az USA-ban is elburjánzott.
Bár a Black Friday idén hivatalosan november 24-ére esik, ami az amerikai Hálaadás másnapja (mindig november harmadik csütörtökje a Hálaadás). Az USA-ban nagyrészt úgy néz ki, hogy csütörtök szünnap, összegyűlik a család…, ahogyan azt a filmekben is látod. Másnap viszont sokan nem mennek dolgozni, kiveszik a pénteket, sőt, a cégek már eleve így számolnak. Továbbá már megszokták az emberek – mivel olyankor pénteken ráérnek vásárolni -, hogy az üzletek akciókkal kedveskednek. Ez a Black Friday. Az amerikaiak nagy része szinte ilyenkor le is tudja a bevásárlást karácsonyra. Kihasználják a szünnapot. Ez egy nagy lehetőség a cégeknek is. Azt is szokták mondani, hogy ekkor vált át a kereskedelem veszteségből nyereségbe.
A hazai Fekete Péntek
Több kereskedő is már november 24-i péntek előtt akciózott, de láttam már black week-et, black weekend akciózást is. Sajnos ez nem csak nálunk van így, az USA-ban is kicsit elburjánzott az akciózási láz, és valamivel próbálják magukat megkülönböztetni az üzletek. Pedig pont akkor lenne értelme az egésznek, ha egy nap lenne mindenkinél. A másik nagy probléma, hogy valójában olyan nagy akciók nincsenek is, mint mondjuk az USA-ban, illetve a kereskedők hozzáállása sem a legjobb.
Amit elfelejtenek hazai a cégek:
Tervezni. Megtervezni azt, hogy akkor kinek szól az akció, miért csináljuk, mi a célja… Egy ilyen együttes akciózás akár jó lehet arra is, hogy
- Új törzsvásárlókat szerezzünk. Például a belépő termékek akciózásával.
- Az akciózás közben megismertessük az emberekkel a termékünket/szolgáltatásunkat (még ha nem is vásároltak).
- Adatbázist építsünk későbbre (pl. hírlevél, Facebook követők szerzése, regisztráció….).
A Minner például sikeresen zárta a Black Friday akciózást
- Elsődleges cél a MinnerAkadémia.hu reklámozása, hogy eljusson több emberhez, hogy itt üzleti oktatások vannak. Egyébként egy régi és 2 új oktatás, videós anyag volt egy csomagban leakciózva (nem a szokásos -20%-os csomagakció volt, hanem 35%). Továbbá előregisztráció volt egy hétig, ami sok új felhasználót hozott.
- Másodlagos cél profitálni az új oktatások eladásából. Sikerült.
- Harmadlagos cél az új oktatások könnyebb értékesítése a későbbiekben, mert már a hallgatók számlálójánál több vásárlót látnak az újak, így a vásárlási kedv nő, továbbá értékelések kérése, ami szintén növeli az eladást.
- Közvetett haszon:
- A december 7-i Influencer marketing előadásra többen jelentkeztek, mivel körbenéztek a MinnerAkadémián, és látták az esemény felhívását az oldalon.
- Új követők a Minneren.
- Új felhasználók, akik követik a Minner videóblogját.
Tudtad, hogy erről is beszélek a Minner heti üzleti videóblogjában? Nézd meg a múlt heti részt!
Fotó: Flickr