46. üzleti ötlet: Antik nepper online, ha nem tudod eladni akkor is nő az értéke

Dátum

Megosztás

Budapesten többször nyomtak a kezembe olyan szórólapot, amin az állt, hogy antik tárgyakat vásárolnak. A héten, amikor megint a kezembe nyomták, akkor mondtam azt, hogy oké, megnézem mit tudnak, megéri számukra ez a sok szórólap. Felhívtam többet is, volt ahová be is mentem személyesen. Két dolgot figyeltem meg, vagy az van, hogy külföldön értékesítik, vagy itthon, mert elég nagy rá a kereslet. és magas a haszon. Egy-egy tárgyat a négyszereséért is el tudnak adni. De ez még semmi! A legjobb az egészben, ha még rajtad is marad mondjuk az áru az értéke valójában csak magasabb lesz.

Figyelem ez az ötlet is aktualizálva lett 2018-ban, mert egyébként már 2015-ben le lett írva. Figyeld a Minner ötleteit! Többször is frissítem őket! 

46. vállalkozás ötlet: Antik tárgyak vásárlása apróhirdető portálokon, Vaterán, majd külföldi értékesítése (online)

Az ötletem tehát az, keress olyan termékeket, amiket olcsón meg tudsz vásárolni a Vaterán. És itt jön a lényeg! Mivel antik, így ne az árral versenyezz. Minél többet kérsz később a megvásárolt antik tárgyért, annál nagyobb értéket tulajdonítanak neki. Így nyugodtan használhatsz 100%-os, sőt 2-400%-os árrést is (ez már nem is árrés). Szóval nyugodtan kérj érte minimum kétszeres árat. 5-10 ezer forint-os tárgyakat keress.
Erre jó példa ez az antik vasaló. Az aukciót már 9000 felett is megnyernéd kb 10 ezer forintot érhet meg a tulajdonosának. Ezt külföldön 20-30 ezer forintért el tudod adni. Igaz mivel nehéz, a szállítási díj is magas lehet, ezt bele kell kalkulálni.
antikvasalo

Az ötlet szorosan kapcsolódik az antik érméshez is: 69. ötlet – Érme bróker, érme vaterázás

Célpiac: Külföldiek (Ebay-t jól tudod majd erre a célra használni)
Konkurencia: Sokan értékesítenek antik tárgyakat, de te koncentrálj a Európára
Megvalósítás, üzlet:
1. Költs el 50 ezer forintot ilyen antik tárgyakra
2. Készíts Ebay accountot, mindegyik termékre tegyél rá dupla árat, vagy még többet is.
3. Miután bejöttek az első pénzek forgasd vissza.
4. Szépen lassan gyűlni fog a tőke, ezután már érdemes lesz honlapot készítened, nagyobb marketinget kreálni köré. Instagram erre a célra jó lehet, sőt a Pinterest is.

Profit várakozás:
Merj sokat kérni a tárgyakért! Legtöbbször egyedi termékeket keress, így nem lesz mivel összehasonlítani az árát. Ha jól csinálod, 2-3 hónap alatt több százezer forintot kereshetsz ezzel. Később pedig szépen kiépítve az online jelenléted, egy jó antik tárgyakkal foglalkozó céget is üzemeltethetsz.

Például itt van ez az újságtartó (6500 Ft), külföldön ezért 25 ezer forintot is elkérhetsz. (több, mint kétszeres haszon!)
ujsagtarto

Kapcsolódó cikkajánló: A Pénzcentrum (kattints ide a cikk eléréséhez) cikkében arról olvashatsz, hogy mennyi pénz van az antik bútorok, tárgyak értékesítésében, felújításában. Nézd meg a cikket, mert egy listát is találsz arról, hogy kb. mivel kalkulálhatsz., sőt még egy interjút is olvashatsz.

[adrotate banner=”5″]

Fotó: rawpixel/Unsplash

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!