Múlt hét szombaton az ATV számolt be róla, hogy egy zuglói lakást bitcoinban hirdettek meg, vagyis a kriptovalutával lehet fizetni, ha meg szeretnénk venni a lakást. Kitalálod, hogy mi lehet vele probléma?
Először is leszögezem, hogy én nem vagyok a bitcoin ellen, sőt, maga a blockchain technológia lenyűgöz, és nagy potenciált látok benne.
A bitcoin nem tölti be még a deviza funkciót
Nem véletlen, hogy a webshopok, boltok, üzletek nem kapkodnak, hogy náluk is lehessen fizetni bitcoinnal. És nem könyvelési, vagy adózási probléma miatt, hanem amiatt, mert olyan gyorsan változik az árfolyama ennek a kriptovalutának is, hogy csak túl sok gondot okozna a folyamatos számolása, átszámítása, hát még az adminisztráció. Továbbá bármikor megeshet, hogy pont az eladó (üzlet) profitja porlasztódik el csak azért, mert nem váltotta át azonnal helyi devizára, hanem meghagyta bitcoinban, mondjuk 1-2 napig. Oké! Tudom, mire gondolsz! „De hát felfelé megy éppen, növekszik az ára, még jól is jár az adott cég”.
Figyelj! Ami egyszer emelkedik, az időnként le is esik. Továbbá magyarázd meg majd a NAV-nak, hogy nem tudod fizetni az áfát, mert bitcoinban kaptad az ellenértéket, de az még épp most esett 20-50%-ot). Bármikor megeshet. Lehetséges, hogy az áfát ki tudod fizetni, de épp likviditási gondod keletkezhet emiatt. Kinek kell ez? Na, ezért maradnak távol a kriptopiactól még a cégek.
Van itt még valami (Columbosan)
Sokan a digitális aranyat látják a bitcoinban, pedig semmi köze az értékállósághoz. Jelenleg inkább a spekulációs jelleget tölti be. Aminek az ára 2017-ben, vagyis 1 év alatt 1000 dollárról 10 000 dollárra nőtt, az nem értékálló befektetés, hanem spekulációs befektetés. Tudod, minél nagyobb a hozam, annál nagyobb a kockázat.
A BTC most érte el a 10 000 dollárt. Bár tényleg érdekes, mert sok negatív hír jön a kriptovaluta-piacról, és az mégis emelkedik, ami lehet intő jel is. Az tény, ha valaki azt mondja, hogy a btc árfolyamában tükröződik a blockchain technológia jövője, az biztosan dilettáns. Ekkorát nem emelkedne csak szimplán az adott szektorba vetett hit miatt, itt bizony kőkemény spekulációról, mohóságról van szó.
Ehhez kapcsolódó:
- A Wall Street farkasa dörzsölné a tenyerét a kriptovaluta-piacot látva (bitcoin és társai). Sőt, lehet, már újra megszedte magát vele?
- Itt látod, mennyi bitcoinja, pénze van a top 100 bitcoin-tulajdonosnak
Forrás: ATV