Kijött a GoPro és 30%-ot tudott emelkedni első nap

Dátum

Megosztás

Sikeres volt tegnap a sportkamera gyártó GoPro részvénykibocsátása. Ahogy írtuk már, a befektetők nagyon várták a cég részvényeit, mivel tőkeerős cégnek tartják, és még profitot is fel tud mutatni. A tőzsdei tickerje GPRO lett. Egy nap alatt 30%-ot emelkedett, szépen fellőtték tehát.

A részvényt még érdemes figyelni, bent lehet még emelkedés. A kibocsátási ár, azaz 24 dollár egy jó kiszállási pont lehet, ha esni kezdene az árfolyam.

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!