Több olyan törvény, szabályozás is van Magyarországon, ami vagy minden cégnek, vagy adott szektorban tevékenykedőknek előír, megkövetel vagy kötelezővé tesz valamit. Huhh, ezt aztán szépen megfogalmaztam, de mindjárt megérted, mire gondolok. Tehát a lényeg az, hogy ezekre a kötelező dolgokra legtöbbször még vállalkozások is létre jönnek és profitálnak belőlük. Nézzük is, miről beszélek! Inspiráló lesz.
Adatvédelem
Nem csak itthon, de az egész EU ráállt az adatvédelem szigorítására. Ez egyrészt jó az állampolgároknak, másrészt viszont a cégeknek plusz kötelezettség, költség is egyben. Amikor először beszéltem egy adatvédelemmel, cégek adatvédelmi szabályzatának elkészítésével, bejelentésével foglalkozó céggel, már akkor mondtam neki: „Ti aztán jó piacon vagytok.” Az AdatvédelmiAuditor.hu tulajdonosával beszélgettem erről. És mondta, hogy a cégek többsége szerint az NEMZETI ADATVÉDELMI ÉS INFORMÁCIÓSZABADSÁG HATÓSÁG-hoz (NAIH) való bejelentés még mindig nehézkes, bonyolult a cégeknek. És természetesen az még semmi, ahhoz ezen a területen tevékenykedő jogászhoz van szükség, hogy megfelelő adatkezelési szabályzatot készítsenek a cég részére. Rengeteg webshopnak, vagy erős online marketinget végző cégnek mind el kell végeznie a bejelentést, és elkészíteni a weboldalára a tájékoztatókat. De egyébként bárhol, ahol adatokat kezelnek szigorú előírások vannak és ebben segít eligazodni a fent belinkelt cég. Akiknek a neve egyébként még hivatalosnak is tűnik. Nem?
Elsősegély
Egyik olvasóm (illetve a MinnerAkadémia tanulója) a munkahelyi elsősegélynyújtásra épített új üzletet. A weboldalán még a jogi hivatkozás is olvasható, hogy mi kötelező egy cégnél. Ők az SOS Elsősegély.
Tűzvédelem
Bár a következő példa már közvetett lesz. Nem is olyan régen megjelent egy cikk egy startupról, akik a tűzvédelmi szakmában dolgozók teendőit segítik digitális megoldásaikkal (Fireg). Ők tehát a kötelező tűzvédelmi piacra építettek. Zseniális! Itt a cikk róluk >>> Digitális forradalom a tűzvédelemben: Új startup indul
Könyvelő, számlázó program…
Ezt is ide hoztam példának, mert valljuk be, olyan szolgáltatások és termékek is vannak, melyek azért jöttek létre, mert a cégeknek bizony kötelező. Igen, ilyen a könyvelés. Igényt sem kell teremteni, hisz már van 🙂 , és az új szereplőknek is kötelező (friss vállalkozókra gondolok). Az utóbbi 1 évben azt figyeltem meg, hogy rengeteg csak KATA adózásra specializálódott vállalkozás jött létre, akik könyvelésben adótanácsadásban… segítenek a KATA-soknak. A könyvelő és számlázó szoftverekről nem is beszélve.
Biztosításközvetítő, vagy pénzügyi szolgáltatás közvetítői hatósági képzés és vizsga
Aki biztosítási piacon szeretne tevékenykedni, mindenképpen le kell tennie a biztosításközvetítői vizsgát. A legtöbb biztosító a képzés díját valamilyen formában állja természetesen. Viszont az ezen a piacon tevékenykedő oktatók, oktatócégek szépen keresnek vele. Lehet, hogy ilyen videós képzést is fel kellene tennem a MinnerAkadémiára? Még ki is tűnnék. Nem? (Utána is nézek, hogy képzési helynek van-e valami előírása…)
Na, de ezek csak inspirációk voltak, hogy lehet ilyenben is gondolkodni. Valószínűleg van még olyan „kötelező” dolog, amit kihagytam. További vállalkozás ötletek, speciális üzleti modellek a Minner vállalkozási ötlet rovatában! Közel 200 üzleti ötlet vár rád, hogy tovább gondold, magadra szabd, megvalósítsd valamelyiket.
[adrotate banner=”5″]