Legyél drogbáró legálisan 4. rész

Dátum

Megosztás

Wow! Már a 4. cikknél járok ebben az érdekes témában. 🙂 Az előző cikk óta picit hosszabb idő telt el, de ez nem is zavar minket, mert vaskos profitot tudtunk zsebre tenni 2015-ben, ez a szám 50%!!! Nem véletlen, hogy 2014-2105-ben sokat foglalkoztam a marihuánás részvényekkel, mivel az USA több tagállamában legalizálták, így az olyan cégek részvényárfolyama szárnyalt, akik főleg orvosi marihuánát termesztenek.

Van néhány információ, amit az előző cikkekben is megosztottam már, és szerencsére még nem változtak:

  • Azokban az államokban ahol legális a fű, a koncessziók kiosztása eléggé hanyag és szervezetlen volt. Sajnos a marihuána boltok megnyitása körül több gond is volt.
  • az elején csak készpénzzel lehetett fizetni (a sok készpénz miatt a boltosok féltek), a biztonsági személyzetnek nem lehetett éles fegyvere
  • pl. Washingtonban alig sikerült kiosztani az első koncessziókat, és még mindig akadozik a rendszer
  • a sok penny stock őrült – többek között mi is – rárepült a nevesincs papírokra, csak mert marihuána termesztéssel, valamint erre épülő szolgáltatással foglalkoztak

Látható tehát, hogy még alakulóban van az USA-ban a legális marihuána értékesítése, a boltok még most nyílnak. Bár az igaz, hogy már most bődületes nagyságú adóbevételt és forgalmat generál ez a piac, de még ennél nagyobb lehet.

Az előző cikkekhez is a marijuanastocks.com oldalon szereztem információkat, és úgy választottam részvényeket. Ez az oldal azért is jó, mert a részvényekhez kapcsolódó híreket is olvashatjuk, így aki a legális marihuána bizniszbe akar befektetni (részvényeken keresztül), akkor ő innen mindent megtalál, ami a döntését alátámaszthatja.

Fontos! Ezek a részvények elég szeszélyesek, így kockázatos befektetések, bár ettől hozhatnak nagy profitot, főleg akkor, ha a kockázatot csökkentem (alul olvashatod, hogyan kell ezt). Most az Insys Therapeutics (INSY) -t szemeltem ki magamnak, főleg azért is, mert nem centes részvény. Ez az a cég, ami egyrészt más területen is tevékenykedik, és még bevétele is van. Továbbá 510 alkalmazottja is van. 

Az alábbi ábrán látható, hogy stabil bevétellel rendelkezik a cég.

Insys Therapeutics Inc pénzügyi adatok/Google Finance
Insys Therapeutics Inc pénzügyi adatok/Google Finance

De, ami a legfontosabb, hogy jelenleg olyan árfolyamon tartózkodik, hogy érdemes vásárolnom belőle. Bár kockázata van, de ennyi belefér. Ahogy több cikkben is olvastad, nem egyszerre teszem rá a rászánt tőkét. Tehát veszek a rászánt tőkéből 1/3-nyit most, majd ha feljebb megy az árfolyam, akkor még veszek, és 3-4 hónap múlva újra. Viszont ha csökken az árfolyam, akkor az adott hírekhez igazítom a vásárlást, de láthatod azonnal nem kockáztatom az egész tőkémet.

Insys Therapeutics Inc - marihuána részvény elemzés - finviz.com , minner.hu
Insys Therapeutics Inc – marihuána részvény elemzés – finviz.com , minner.hu

Olvasd el az előző cikkeket: 
Legyél drogbáró legálisan
Legyél drogbáró legálisan 2.
Legyél drogbáró legálisan 3.

Legyél drogbáró legálisan 4. rész

Fotó: Gounsil/Finviz.com

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!