Még mindig a Google a legértékesebb márka, de a Facebook már rontott

Dátum

Megosztás

Idén is elkészítette a Brandz a legértékesebb márkák top 100-as listáját. Természetesen az első 10-ben főleg technológiai cégek vannak. De van itt még érdekesség. Először is az, hogy a kínai márkák egyre értékesebbek. Az alábbi képen azt látod, hogy 2006-ban még több hagyományos iparági szereplő is helyet kapott a top 10-ben, míg 2018-ban (kiemelve) a tech szektor a domináns. Az alábbi ábrán halványan látszik még hogy a topban benne van a Visa és a McDonald’s.

Több márkánál is megfigyelhető, hogy a botrányok miatt idén már hátrébb sorolták őket. Megborulni látszik, hogy a negatív reklám is reklám? A top 10-be nem fért be a Coca-Cola.

A Top 100-ról egy infografika (kattints rá)

Forrás: Kantar Millward Brown / BrandZ)

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!