Megfigyelt devizáink elkezdtek mocorogni

Dátum

Megosztás

Többször is írtunk a feltörekvő devizákról és mellettük az orosz rubelről. Az elmúlt időszakban ezek a devizák erősödni tudtak a dollárral és az euróval szemben. Olyan jeleket láthatunk a grafikonon, amiből látszik, hogy szépen visszaállnak a gyengülő pályára. A feltörekvő devizákra igaz az, hogy nagyon hasonlóan mozognak, tehát egy nagyobb forint gyengülés a többi devizánál is megfigyelhető tendenciát vonz maga után. (pl török líra).

Hirdetés
[sam_ad id=”13″ codes=”true”]
A forint, amint átviszi a 313-as szintet az euróval szemben, akkor már meg se állhat egészen a sok elemző által emlegetett 320-as szintig.

Az amerikai jegybank (FED) folyamatosan építi le kötvényvásárlásait, ami a dollár erősödést hozhatja magával. Ez kihat a környező devizákra, mivel ilyenkor megindul a gyengülés. Vagyis a dollár erősödik, de mi azt látjuk, hogy a forint gyengül. Így érdemes odafigyelni a forint/dollár devizapárra is.

rubel_lira_forint_zar

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!