Mennyibe kerül egy weboldal?

Dátum

Megosztás

Ez a cikk azért jött létre, hogy kapj egy nagyon jó képet a jelenlegi hazai weboldal-készítésről, és tudj előre számolni, gondolkodni. Először is tisztázzuk azt, hogy egy jó webfejlesztő, programozó órabére nem kevés. Ebből már sejtheted is, hogy az összegek valószínűleg nem lesznek alacsonyak. Sokszor azért is drágább lehet egy weboldal, mert a megbízó (azaz te) nem teljesen készülsz fel. Na, de nézzük is a lehetőségeket.

A weboldal egy befektetés

Gondolj úgy a weboldaladra, hogy az egy befektetés. Ne ezen spórolj, mivel ezzel fognak legtöbbször találkozni az ügyfeleid, vevőid.

Milyen weboldalakat különböztetünk meg?

  • Cégbemutató weboldal, egyszerű céges oldal (főoldal, néhány menüpont, + blog) – ez a legolcsóbb
  • Komolyabb, összetettebb weboldal. Felhasználókezeléssel, regisztrációs lehetőséggel, belső rendszerrel, automatizációval (pl. fizetés, számlázás…)
  • Webshop (ez lehet havidíjas megoldással is, máskülönben több százezer forint is lehet, sőt, akár millió forint).

Megcsinálja az ismerős, rokon, barát vagy akár te is.

Tudod, hogy az egyik ismerősöd ért valamennyit a webfejlesztéshez, vagy látott már WordPress-t, esetleg Joomla-t közelről (tartalomkezelő rendszerek, népszerűek a gyors és egyszerű weboldal-készítés területén).
Előnye:  20-40 000 forintot kell maximum elkölteni.
Hátránya: sajnos a határidőket nehezen tudják tartani az ismerősök, így lehetséges , hogy a weboldal csak későn készül el, és az sem biztos, hogy teljesen megfelelő lesz.
Sajnos a weboldal kinézetén sokat nem tudsz változtatni.
Te is meg tudod csinálni? Gyorsan bele lehet tanulni egy WordPress oldal kezelésébe, a sablonok átalakításába, pl. Avada, Divi sablont már 15 000 forintért meg tudod venni, és szinte programozói tudás nélkül alakíthatod az oldalad.

Találtál egy jó áron dolgozó webfejlesztőt

Ekkor örülsz a legjobban, amikor valaki azt mondja, hogy 50-100 000 forint között elkészíti az oldaladat. Itt már komolyabban foglalkoznak az oldaladdal, és több mindent tudsz majd változtatni az oldalad kinézetén, felépítésén. Érdemes olyan céget keresni, akik legalább 2-3-an dolgoznak együtt, mert akkor nagyobb a garancia a kész weboldalra és a határidő betartására.
Üzleti modelljüktől is függ, hogy miért ennyiért vállalják, valószínűleg a webfejlesztés mellett foglalkoznak marketing kivitelezéssel is, ami miatt olcsóbban végzik az oldal fejlesztését (én ilyeneket keresnék a helyedben).
Előnye: határidők betartása, árban még kedvező
Hátránya: ha rosszul választasz fejlesztőt, szintén megeshet az, hogy nem teljesítik a weboldal elkészítését, de itt már nagyon alacsony ennek az esélye.

A profi 100 000 forint alatt nem áll veled szóba

Sajnos hamar rá fogsz döbbenni, vagy inkább később, hogy ő lesz a legjobb választás. Míg az előzőekre elköltesz több tízezer forintot, és azokat szinte az ablakon dobtad ki (persze tisztelet a kivételnek), addigra már tényleg sokkal többe kerül a weboldalad, főleg akkor, ha még őt is fizetni fogod. Egy weboldal elkészítése legtöbb esetben több mint 10 óra. Ha egy webfejlesztő órabérét nézzük, akkor hamar elfogy a 100 000 forint, remélem érted.

Mennyibe kerül egy webshop lefejlesztése?

Három verzió van:

  1. Lefejleszteted a webshopot. Ár: minimum 150 000 forint az alap webshop + ezen felül az extra dolgok
    Hátránya: ez folyamatos karbantartást igényel, ami további plusz költséget emészt fel.
    Előnye: a saját rendszer.
  2. Béreled a webshopot: havi 7-13 000 forint
    Hátránya: a dizájn megváltoztatásban nagyon korlátozottak a lehetőségeid.
    Előnye: a havi díjban benne van a karbantartás költsége, könnyű, kiszámítható az üzemeltetés.
  3. Ingyenes cms motor + webshop plugin (Pl. WordPress + Woocommerce)
    Hátránya: nagyon sebezhető, és a sok plugin, kiegészítő miatt akár egy frissítéstől széteshet a webshop
    Előnye: 50-100 000 forintból megvan a beüzemelése, a CMS rendszerek frissítése ingyenes.

Készülj fel, amikor webfejlesztőhöz mész, és meglepetés fog érni!

Ha felkészülsz abból, hogy milyen weboldalt szeretnél, lementesz mintaoldalakat, megtervezed kb. az elrendezést (más weboldalak alapján), és még a színeket is kb. tudod, akkor a webfejlesztőd imába foglalja a neved. Sőt, emiatt fogsz még jobb árat kapni. Tehát ténylegesen készülj fel, akár vázlatot is csinálhatsz a weboldalról. Ezzel a saját magad pénztárcáját is megkíméled.

Ehhez kapcsolódó tartalom: Mi legyen a weboldalamon? – Hogyan lesz vevőm, ügyfelem, felhasználóm? – 11. rész

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!