Mérlegen a magyar KKV-k helyzete: Az év legfontosabb eseménye a szektor fejlesztéséért

Dátum

Megosztás

Kihívásokkal terhelt a hazai kis- és középvállalkozások helyzete. Az inflációs
környezet, a nemzetközi versenytársak és a változó fogyasztói igények mind
jelentősen megnehezítik a mindennapi működést. 2024-ben közel 11 ezerrel
csökkent a működő társas vállalkozások száma Magyarországon, ami 2,2%-os
csökkenést jelent 2023-hoz képest. A számok egyértelműen rámutatnak arra,
hogy a versenyképesség növelése érdekében elengedhetetlen egy olyan
platform létrehozása, amely a tudásátadást támogatja.

A tudásátadás és a tapasztalatok megosztása kulcsfontosságú a kis- és
középvállalatok számára. A Budapesten megrendezésre kerülő Business Bistro célja,
hogy egy helyre gyűjtse a legsikeresebb vállalkozókat, legnépszerűbb szakmai
véleményvezéreket és a KKV-kat tömörítő kamarákat, illetve üzleti közösségeket,
akik izgalmas előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken keresztül segítenek
választ találni az aktuális gazdasági kihívásokra.

 „Egy vállalkozás sosem tud gyorsabban nőni, mint ahogy a vezetője tanulni képes.
Ezért a STRT-nál különösen fontosnak tartjuk a vállalkozók képzését, és
folyamatosan olyan lehetőségeket teremtünk és keresünk, ahol partnereink
tanulhatnak, fejlődhetnek, valamint más cégvezetőkkel oszthatják meg tudásukat.” –
hangsúlyozta Balogh Péter, a STRT Holding vezetője, a konferencia egyik előadója. 

„A hazai vállalkozások számára elengedhetetlen, hogy pontosan ismerjék a hazai és
nemzetközi gazdasági trendeket, és ezek ismeretében alakítsák üzleti
stratégiájukat.” – mondta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke,
majd hozzátette: „A KKV-k fejlődése szempontjából kulcsfontosságú feladatokat
vállal magára az MKIK azzal, hogy programot hirdet a vállalkozásokat terhelő
adminisztrációs terhek csökkentésére, az adózással kapcsolatos feladatok
egyszerűsítésére és ezzel párhuzamosan létrehozza a tudásalapú kamarai
működést, amely – egyebek mellett – magában foglalja a mesterséges intelligencia
hatékony használatának képzését és népszerűsítését a vállalkozások mindennapi
működése során.”

„A legfontosabb tanulsága az elmúlt éveknek az volt, hogy növekvő gazdasági és
pénzügyi kockázatokkal kell szembenézni, amelyeket elkerülni nem lehet, de a
kezelésükre van megoldás” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank
mikro- és kisvállalkozási területeinek igazgatója. „Célszerű diverzifikálni a
bevételeket, optimalizálni a költségeket, erős ügyfél-és partnerkapcsolatokat
érdemes ápolni és építeni, ami segíthet a kockázatok csökkentésében.”

A KKV szektor fejlesztésére fókuszáló Business Bistro 2025. április 11-én kerül
megrendezésre az Eiffel Műhelyházban, két fő téma köré szerveződve: cégépítés és
folyamatfejlesztés, valamint a fejlődési lehetőségek bemutatása.

„Egy sikeres vállalati brand ma már sokszor a cégvezető személyes szakmai
brandjére épül. Egyre több cégvezetővel találkozhatunk a social felületeken, akik
aktív szerepet vállalnak konferenciákon, szakmai eseményeken is. Ez nagyban
hozzájárul a vállalat megítéléséhez és a vállalati brand építéséhez is, amely fontos
szempont akár a toborzásban, akár a munkavállalók elkötelezésében.” – fogalmazta
meg Barathi Tamás, a Blue Colibri ügyvezetője, egyben a Business Bistro
főszervezője.

A konferencia programjában példaértékű cégbrand-építők is helyet kapnak. Azurák
Csaba moderálásának köszönhetően a közönség betekintést nyerhet abba, hogyan
építették fel Litkai Gergely (Dumaszínház), Keszthelyi Erik (Hungarikum Biztosítási
Alkusz Zrt.) és Orbán Zoltán (Solinfo Group) több milliárd forintos árbevételű cégeiket
és a mögöttük álló márkákat.

A rendezvényen több mint 100 előadó osztja meg tudását, és közel 1000 résztvevőre
számítanak. Én is, Mándó Milán is ott lesz, mint előadó és mint kiállítóként is találkozhatsz a Minnerrel.

Az esemény programja és a jegyek elérhetők a businessbistro.hu
weboldalon. Kuponkód, amivel 40%-os kedvezményt tudsz kapni: bistro25_minner40

Forrás: https://gazmag.hu/2025/01/12/durvan-visszaesett-a-mukodo-cegek-szama-magyarorszagon

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!