Mi történik? A cégek a befektetők zsebét tömik?

Dátum

Megosztás

A Goldman Sachs kiadott egy kimutatást arról, hogy a részvénytársaságok a nyereségüket mire is fordítják. Tudtad, hogy az utóbbi néhány év tőzsdei emelkedéséhez az is hozzájárult, hogy a nagy cégek a saját részvényeiket vásárolták? Miért teszik ezt? Az amerikai cégeknél megfigyelhető, hogy a bevételük egy részét a külföldi cégeiken keresztül számolják el, majd nem viszik haza a pénzt, hanem inkább részvényt vásárolnak (sajátot), ezzel emelve a cég részvényárfolyamát (így juttatják vissza a pénzt a befektetőknek). Ha osztalékot kéne fizetniük, akkor utána több adót is kellene fizetniük, ez a befektetőknek sem lenne jó.

Az is megfigyelhető, hogy az utóbbi időben a nyereségükhöz képest kevesebbet költenek fejlesztésekre, beruházásokra. 2013-as év után csökkent le ez a szint 60% alá. Az ábra alatt folytatom!

sp500-cash-use

 

És itt jön egy kis érdekesség. Most az árfolyamokat részben a részvény visszavásárlási program is felhajtotta, és körülötte kialakult eufória. Lassan viszont a cégek beruházásokra kényszerülnek, ami azt eredményezi majd, hogy a várakozások hajtják fel jobban az árfolyamot.

Ha olvastad többször is a tőzsde rovatot, akkor olvashattad ez a cikket is: Miért emelkednek hosszútávon a részvényindexek?
Jól figyelj! Most volt egy nagyobb korrekció. Gondolhatnád nagyobb és akkor ránézel erre a grafikonra. Szerinted csúcson van a részvényindex? Akár az is lehet, de úgy is az esésből is keresni fogsz később. A legérdekesebb az, hogy a kisbefektetők távolmaradtak a részvényektől, így nincs ki lehúzza az árfolyamokat. Én nem is azt mondom, hogy most tedd rá minden pénzed. Tudod elosztva. Volt erről több cikk is a Minneren. Amikor beesik az index, akkor úgy is ugyanannyi összegért több darabot kapsz 🙂

SP500 index elemzés - finviz.com
SP500 index elemzés – finviz.com

 

Fotó: Mike Mozart/Flickr

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!