Miért esnek a részvények? Meddig tart az esés? Most mit csináljak?

Dátum

Megosztás

A tegnapi „no pánikos” cikkemre kaptam több visszajelzést is, sokan egyetértettek vele, mégpedig abban, hogy a részvények így is magasan voltak, és természetes az, hogy korrigálnak. Tegnap az USA részvénypiacai eléggé mínuszban nyitottak, arra még én is azt mondtam: na, ez már majdnem pánik. Minden pirosban volt, vagyis estek a részvények. Ami nem is baj mivel a Godaddy eladási pozícióm azonnal pluszba fordult, illetve a kaszinó részvényeimnél elhelyezett eladási megbízások is. Na de nézzük mi történik a piacon.

Az elemzők persze belemagyaráznak mindent, kínai lassulás, FED félelem. Amik részben igazak is, csak valljuk be ezek olyan infók, amik az éppen döntés előtt állókat lendítette át az eladásba. Az alábbi grafikonon látszik, hogy az árfolyam töretlenül emelkedett és nagyobb korrekció sem volt az árfolyamban az elmúlt 7 évben. Mi a legérdekesebb? Az, hogy most kevés kisbefektető volt a piacon, mivel a 2008-as tőzsde krachban megégették magukat, és újra nem jöttek vissza a piacra. A tőzsde így is szépen emelkedett, főleg azért, mert a FED (amerikai jegybank) a kamatcsökkentéssel és a kötvényvásárlásaival a pénzpiacokat támogatta.
Az alábbi grafikonon a három nagy tőzsdeindex látható, Dow Jones (DJI, piros), S&P500 (GSPC, kék), Nasdaq (IXIC, zöld). Látható, hogy 1999-2000-es csúcsok után 2002-ig csökkent az indexek árfolyama, a tőzsde megpihent 3 évig, a 2007-es válság is visszarántotta az árfolyamot. Azóta viszont a 2000-es és a 2008-as  csúcs fölé mentek az indexek, várható volt a visszaesés. (kép alatt folytatódik).

Részvényindexek elemzés  - finance.yahoo.com
Részvényindexek elemzés – finance.yahoo.com

 

Vajon túlárazott a piac? Ha az emelkedést nem ilyen meredeken tette volna meg a tőzsde, akkor mondhatnánk azt, hogy nem az. Az árfolyamban nagyobb oldalazás, nagyobb csökkenő trend nem volt, így a befektetők úgy értékelhették, hogy túlárazottak a részvények. Holott ez nem igaz. A forgalom alacsony, a kisbefektetők távol vannak a piacoktól. Viszont tudjuk azt is, hogy a részvény árfolyamokat a várakozások, a félelmek mozgatják. Tehát egy picit beijedtek a befektetők, és sokan eladásba kezdtek, viszont vevő nincs a piacon. Ez okozta most a nagyobb esést.

Mikor vegyünk? Ha hosszútávra kereskedünk, akkor ez most egy jó vásárlási lehetőséget kínál számunkra. Ne azonnal nagy mennyiséget, hanem kisebb mennyiségeket a legjobb részvényekből folyamatosan tudunk vásárolni, vagyis a blue chipekből.
Erről szól régebbi írásom: Miért emelkednek hosszútávon a részvényindexek?

Meddig tart az esés?
Ez megjósolni nem lehet, mindenesetre, az előző cikkemben leírtam, hogy amikor a nagybefektetők vásárlási szándéka megnő, akkor várható a trend fordulása.

Kövess minket Facebookon is, így nem maradsz le érdekesebb cikkekről.

Fotó: finviz.com

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!