Mint ahogy az újdonságok többsége, ez is egy „mondhatni” válságból született, vagyis az hozta el az igazi sikert. Jah, igen most arról van szó, hogy a Minneren 2018. november 19-én először debütáló Vállalkozók Hete történetét írom le. Tehát most úgy állunk, hogy egy ún. online expó lesz a Minneren egy hétig. Sok-sok külsős cég jelenik meg az oldalon saját tartalmakkal. Képzeld el, hogy ennek a projektnek az ötlete egészen a hazai brókerbotrányokig nyúlik vissza. Először nézzük a sztorimat, aztán azt, hogy te miként tudod ezt felhasználni.
A brókerbotrányok előtt, mikor még a Minner bontogatta szárnyait
2014-ben indult a Minner és már abban az évben jött egy ötletem. Nagy rendezvény megszervezésében nem volt még tapasztalatom, de láttam fantáziát a 3D nyomtatós cégekben. Mivel egy offline (fizikai) 3D nyomtatás expó nagy erőforrást igényelt volna, így eszembe jutott, hogy mi lenne, ha ezt online csinálnám. Itt jött a validáció (leteszteltem mennyire életképes az ötlet). Meggyőztem 5 db 3D nyomtatós céget, hogy csináljunk egy online expót. Sokkal könnyebb volt ezzel az asszociációval szemléltetnem a megjelenést. Egy hét, túlnyomó részben 3D nyomtatós tartalmak az oldalon. Élő előadások és standok helyett online cikkekben kommunikálunk. Bejött. Több tízezer látogatóhoz elértünk és a cégek is elégedettek voltak.
2015 a brókerbotrányok éve, elmaradt az offline tőzsde expó – a válság
Mint tudod én igazi tőzsde mágus vagyok, imádom a tőzsdét. Amikor kitört a brókerbotrány 2015-ben (Buda Cash, Hungária, Bróker Marcsi) akkor már látszott, hogy a cégek többsége visszafogja majd a költekezését, marketing tevékenységét. Ez így is lett, abban az évben elmaradt a több éve már megrendezésre kerülő Tőzsde Expó (nem én rendeztem). Illetve a szervezők 2016. tavaszára tolták. Aztán jött az email tavasszal, hogy mégsem lesz. Felhívtam a szervezőket, hogy csináljuk meg közösen, de ne offline legyen, hanem online. Nekik megvannak a kapcsolataik, nekem az online portálom. Több kör után végül elvetették, nem akartak ezzel foglalkozni. És ekkor jött meg a kedvem. Nyáron végigtelefonáltam az összes pénzügyi céget, brókercéget. Ősszel 7 céggel megcsináltuk. Igazi online expó volt. Sok cikk, rengeteg hasznos FB poszt. Napi 10 000 látogató. Facebookon már nem tudtunk többet költeni, mint napi 100 000 Ft.
Bejött a projekt, aztán síri csend
Így visszagondolva fura is, hogy nem vittem tovább az egészet és idáig vártam. Elvitte a fókuszt más, például az élő események, a MinnerAkadémia és hasonlók.
2018 – újult erő – Vállalkozók Hete és a többi
A Minneren 2016 után már jóval nagyobb fókuszt kaptak a vállalkozói témák, háttérbe szorult a tőzsde. Már régóta terveztem, hogy ugyanazt megcsinálom, mint az Online Tőzsde Expón, csak ennek Vállalkozók Hete nevet adtam. 14 cég fog megjelenni a Minneren hasznos tartalmakkal egy héten át. 2018. november 19. és 25. között. Közel 40 cikk vár ránk. A cél, hogy növeljük az olvasók vállalkozói ismereteit, megismerkedjetek újdonságokkal, tippeket, ötleteket kapjatok.
A mottó: Minner Vállalkozók Hete, ahol az üzleti ismereteid bővülnek
Te mire tudod ezt használni?
- Először is, november 19-i héten mindennap gyere fel az oldalra!
- Azok a vállalkozók, cégek sikeresebbek, akik különböző területekről adaptálnak megoldásokat. Például mostanában többször írtam róla, hogy a Youtube már tényleg TV-be megy át, vagyis azok a Youtube csatornák lesznek sikeresek, akik a TV-ben ismert megoldásokat (showműsorok, vetélkedők…) átviszik a videómegosztóra.
Keresd a sikeres megoldásokat és gondold át, hogy nálad mit lehet ebből felhasználni! - Ha még csak most kapsz észbe és szeretnél szponzorként megjelenni a Vállalkozók Hetén, akkor kattints ide!
Fotó:Maxwell Ridgeway / Unsplash