Ez egy elég fogós kérdés. A dotcom lufit is sokan újra felemlegették, mégis a Nasdaq száguld tovább. Már írtam egy cikket, aminek a címe 5 ok, amiért nem lesz tőzsdei összeomlás. Ebből indulunk most ki. A FED leállította a pénzpumpát, de a jó negyedéves jelentések miatt az árfolyamok felfelé tartanak.
A cégek P/E értéke (egy részvényre jutó eredmény) átlagos szint körül mozog, tehát nem olyan magas, ami miatt az összeomlástól kellene félni. A kisebb befektetők még hiányoznak a piacról, hiszen a válság eléggé megnyirbálta őket. És főleg sokaknak ingatlanban áll a pénzük.
A FED valószínűleg már 2015-ben elkezdi emelni a kamatát, eddig úgy tűnt 2016-ban, de az elemzők szerint előrébb hozzák. Ez persze nem jelenti, hogy esni fognak a részvények, ha addig sikerül a többséget továbbra is rávenni a részvényvásárlásra, akkor megmaradhat az emelkedő trend.
A legjobban teljesítő vállalatok jövőévi eredményvárakozása jónak mondható, sőt még nő is (Ide kattintva olvashatsz róla).
Az alábbi grafikonon év/év alapon látod az SP500 százalékos változását. Ebből következtetést nehéz levonni, az biztos, hogy egy kisebb korrekció bármikor előfordulhat a piacon, de szerintem összeomlás kizárt.