Mit csináljak, ha most esik a tőzsde? Meddig esik? Pánikoljak?

Dátum

Megosztás

Részben a kínai tőzsde esése miatt is az amerikai és az európai részvények is esni kezdtek. Soros György múlt héten keltette a pánikot, és nyilatkozta azt, hogy szerinte hasonlít a jelenlegi gazdasági helyzet a 2008-ashoz (az előző cikkemből kiderül, hogy inkább ijesztget, és saját malmára hajtja a vizet). Jelenleg a befektetők azt se tudják, mi történik körülöttük. Miért?

Az alapkamatok szinte minden országban alacsonyak, alacsony az infláció, az olajár is alacsony. Ember, befektető, spekuláns legyen a talpán, aki itt kiigazodik. Érdemes viszont néhány dolgot fejben tartani:

  • A kis befektetők még nem vásároltak a részvényekből olyan mennyiséget, hogy pánikot tudjanak kelteni.
  • A nagy befektetők kezében van a legtöbb részvény.
  • A kínai gazdaság növekedése lassul, de nem állt meg.
  • Ha ránézel majd egy-egy amerikai tőzsdeindexre, akkor láthatod, hogy meredek emelkedésben voltak az elmúlt 7 évben. (Erről a nagy profitról lemaradtál? Akkor még inkább követned kell a Minnert!)
  • A FED nem indította volna be a kamatemelést, ha nem úgy látja, hogy a gazdasági helyzet megfelelő. Ki is jelentették, hogyha bármi olyan gazdasági helyet áll elő, akkor ahhoz mérten alakítják a dollár kamatpályáját.

Mi történik, ha nagyobbat esik a tőzsde?
Az is megeshet, hogy csökkenő trendbe lép a piac, elvégre kell a frissítés. Viszont nagyobb az esély arra, hogy az árfolyam inkább oldalazni fog. A jobban teljesítő cégek részvénye emelkedni fog, míg a túlértékelt és gyengébb cégek árfolyama esni fog. Most lesz igazán érdemes tőzsdézni. Mondok egy egyszerű példát. A PayPal túlértékelt cég, ahogy már említettem, valószínűleg kevésbé fog emelkedni az árfolyama. A PayPal-os cikkem után jól tetted, hogy nem szálltál be, azóta 14%-kal lejjebb van. Nos a PayPal-hoz hasonló túlértékelt cégek esni fognak, míg a stabilabb cégek részvényárfolyama emelkedni fog, pl. Walt Disney, Coca-Cola. Tehát a PayPal-hoz hasonló cégek részvényét felhajthatta eddig az eufória, vagy a várakozás, most viszont 1-2 évig inkább a tényleges eredmények kerülnek előtérbe.

Látod az alábbi grafikont? Már érted, hogy a gyengébb cégek miért fognak kihullani? A befektetők is inkább a stabilabb részvényekbe mennek át, osztalékpapírokba…, illetve azok nem is fognak akkorát esni, sőt jó beszállási lehetőséget kínálnak. Gondolkozz hosszútávon!

sp500januar2016

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!