Mivel keresett 17 éves korára 17,6 millárd forintot az új tőzsde titán?

Dátum

Megosztás

UPDATE: A hír nem igaz, a Mohamed Islam csak kitalálta a történetet. Igazából demo számlán ért el ekkora nyereséget. Ettől még a penny stock-os rész érdekes, ne hagyd abba az olvasást 🙂

A New York Magazine egy fiatal tőzsde gururól ír, aki még csak 17 éves, de már összegyűjtött (átszámítva) 17,6 milliárd forintot tőzsdézéssel. A családja nem rendelkezett nagy vagyonnal, sőt mondhatni nem is nagyon érdeklődtek előtte a befektetések iránt.

Mohamed Islam már 9 éves korában penny stockka l (ez a válasz a címben szereplő kérdésre), azaz centes részvényekkel kereskedett. Ugye ismerős? Egyrészt a Wall Street farkasa filmben is hallhattál a centes részvényekről, illetve a Minneren is sokat foglalkoztunk velük.
Na de visszatérve, a fiatal tőzsde titán már vett saját BMW-t (amit még nem vezethet), van külön lakása is már, de még nem sokat tartózkodik ott. Szüleit „eltartja” legalábbis azóta ők nem dolgoznak. A haverjaival jár bulizni, pókerezni, és általában ő fizeti is a számlákat haverjai helyett.

Visszakanyarodva a penny stockra, mi is sok fantáziát látunk a kisebb tőkéjű vállalkozásokban, és részvényeikben. Nem mindig emelkedésre kell játszani, mivel lehetőség van árfolyam csökkenésből is profitálni.

Ide kattintva több centes hírt, elemzést is olvashatsz.

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!