Szeptember 15–30-a között ismét elindul a VakVarjú étteremcsalád MobilOFF, ÉlményON kampánya. Sokszor látni az éttermekben, hogy az emberek mobiloznak, és ki látná ezt legjobban, mint a Vakvarjú, akik már több mint 10 étteremet üzemeltetnek. A mobilmentes hetek alatt a vendégeket apró meglepetések várják, a séfajánlatos fogásokkal pedig az Autistic Art Alapítványt támogathatják. A programhoz idén ismert kortárs magyar írók is csatlakoztak.
Hatodik alkalommal indul útjára a „MobilOFF, ÉlményON” mobilmentes hetek a budapesti VakVarjú étteremcsaládban, szeptember 15-30-a között!
A cél? Hogy újra felfedezzük, milyen csodás az együtt töltött idő – mobilok nélkül!
Ha a család minden tagja vállalja, hogy az étkezés ideje alatt a kikapcsolt mobilokat egy lezárt dobozba teszi, akkor a 14 év alatti gyerekek ingyen kapják a gyerekmenüt a világ összes VakVarjú éttermében.
A párok a mobilmentes vacsora mellé egy-egy pohár gyöngyöző bort vagy alkoholmentes pezsgőt kapnak ajándékba. A nagyszülők és unokák beszélgetéseit pedig egy-egy Dobay süteménnyel édesítik meg.
Idén azonban nem csak a mobilmentes minőségi időt ünneplik a VakVarjúkban, hanem egy igazán különleges ügy mellé is állnak: az Autistic Art Alapítványt támogatják. Ez a szervezet azért dolgozik, hogy egy napon minden önálló életvitelre nem képes autista társunk a számára megfelelő lakóotthonban élhessen kiegyensúlyozott, boldog életet.
Aki a „MobilOFF, ÉlményON” hetekben a séfajánlatból rendel, minden egyes fogással 150 Forinttal támogatja az Autistic Art munkáját! Az ízek élvezete így valódi segítséggé válik.
És amíg a vendégek a finomságokra várnak, egy kis játék várja őket: az asztalokon ott lesznek az Autistic Art különleges „irkafirkái”, színezőlapjai is. Ezeket nemcsak a gyerekek, hanem bárki kedvére kiszínezheti, aki szeret alkotni, vagy csak kikapcsolódna egy kicsit. A rajzokat autizmussal élő fiatalok készítették, így minden vonal és forma egy apró ablakot nyit az ő különleges világukba.
Ráadásul a VakVarjú vitrinekbe most vidám, egyedi kitűzők kerülnek, amiket szintén autizmussal élő fiatalok terveztek. Ezeknek a menő kiegészítőknek a megvételével – az Autistic Art munkájának támogatása mellett – azt is meg lehet mutatni, hogy vásárlójuk is az elfogadás, a figyelmesség és az együttérzés oldalán áll.
Idén neves kortárs magyar írók – Grecsó Krisztián, Nyáry Krisztián, Szabó T. Anna és Lackfi János – is csatlakoztak a kampányhoz, akik szintén a mobilmentes együttlétek öröme, a tudatos digitális jelenlét és az olvasás szépsége mellett állnak ki. Videóüzeneteikkel segítenek abban, hogy újra felfedezzük: a figyelem ajándék – egymásnak.
A FOMO miatt is működik a kampány
Jól csinálják a Vakvarjúnál, hogy nem egész évben érhető el ez a kezdeményezés, mert akkor már unalmas lenne. Így minden ősszel viszont még jobban fel tudják hívni az emberek figyelmét, hogy a társasági élethez hozzátartozik, hogy a mobil nincs elöl, nem használjuk.
Ügyesen megfogták, hogy adjanak cserébe valamit, ha már vállalja valaki mobilmentes étkezést. Eddigi években kedvezményeket kaptak, ajándék ételt, ahogy idén is, ezt feljebb olvashattad.
#kutatás: Kutatások is bizonyítják, hogy aránytalanul és irracionálisan többre értékeljük az ingyen terméket. A fogyasztók hajlandóak teljesen feladni a saját preferenciáikat és akár szuboptimális döntést hozni az ingyenes termék javára. Az ingyen sajt 103%-os növekedést produkált az eladásokban, az ingyen pizza kóstoló pedig 600%-ot. Erről bővebben itt írtunk: A vásárlók megőrülnek az ingyen dolgokért. Te kihasználod ezt?
Idén pedig ahogy látjátok újabb extrával bővült a kampány, ahol kortárs magyar írók ösztönzik olvasásra az embereket.
Cégvezetőként ötleted is támadhat ebből, hogy vajon a te piacodon mi olyan kellemetlen dolog van, amire kampányt lehetne csinálni. És látod, nemcsak „egynyári” kampány lehet, hanem újra és újra megszervezni.









