Olvastad a legutóbbi cikkemet a Facebookról, amikor azt írtam, hogy Zuckerberg is be akar törni a sorozatok, filmek piacára? Ha már ő is mozgolódik a témában, akkor érdemes odafigyelni, igaz? És közben egy nagyobb cég is bizonyította, hogy a saját gyártású sorozatokkal is érdemes foglalkozni. Ez a Netflix. Szerintem ezt a céget sem kell bemutatnom. Egy DVD-s kölcsönzős cégből a legnagyobb stream szolgáltató lett. Sőt, őket akarja másolni a Facebook és a Youtube is.
A filmezés, sorozatnézés még mindig az egyik legnépszerűbb kikapcsolódási forma. Szó szerint Hollywood újra fénykorát éli. Ezt fogták meg az olyan technológiai cégek, mint a Netflix (vagyis ahogy fent is említettem DVD kölcsönzős cégből lett technológiai cég).
A Netflixnek bejött a terjeszkedés
2015 óta egyre több országban elérhető a Netflix. Ez az utóbbi időben térült meg. Végre nyereséget tudott felmutatni a cég, amit megtartva máris még vonzóbb lesz a befektetők szemében. Bár óvatosan kell a részvényével bánni, mert most csúcson van. Néhány érdekes ábrát hoztam nektek.

Netflix és a 100 millió felhasználó, és egyéb statisztikák
Az alábbi két statisztika nagyon érdekes lehet számodra. Az elsőn azt láthatod, hogy növekedett a Netflix felhasználótábora. A 2015-ös nagy terjeszkedésnek köszönhetően az USA-n kívül is ugrásszerűen megnőtt a felhasználóbázisa.
Az alábbi ábrán pedig azt látod, hogy a felhasználók, értékelése alapján a Netflix tarol a konkurenciával szemben. Ügyfél elégedettségben tehát vezetnek minden szempontból a streaming piacon.
Netflix és a splitelés, árfolyam, profit
A Netflix részvényről 2015-ben, még a splitelése előtt írtam. Akkor 700 körül volt az árfolyama, majd 7:1 arányban splitelték, ami azt jelenti, 7-ed annyi lett az ára (részvényeid értéke), viszont 7-szer annyi részvényed lett. Így kedveznek a kisebb befektetőknek. Mégsem 700 dollárba kerül egy részvény. A cikkem óta 86%-ot emelkedett a részvény. Sőt, be is jött a tippem, hogy kivárásra alapozz, akkori árfolyam a cikk írás után el is kezdett oldalazni, ami jó beszállási lehetőséget is tartogatott.
A Minner tőzsde rovatát a HotForex.com támogatja! Náluk is tudsz kereskedni a Netflix részvénnyel.
Fotó: Flickr