Nem is tudtad, de részt vettél a Minner nyereményjátékán. Nézd meg, te nyertél e!

Dátum

Megosztás

Egy hirtelen ötletem támadt ma, amikor a könyvesboltban jártam. Tudjátok örülök, hogy ennyire aktívak vagytok, és mivel nektek köszönhetem a sikereimet, gondoltam megjutalmazlak valamivel titeket. Vagyis ebben az esetben egyikőtöket. Kikerestem a Minner Facebook posztokra érkező legutolsó 100 lájkolót (beletelt egy kis időben, mire kimásoltalak titeket, mivel sokszor ugyanazok lájkoltak, de az excel szerencsére hamar kiszűri az azonos neveket). Ezeket excelbe tettem, majd a random.org oldalon sorsoltam egy nyertest, aki megkapja tőlem a következő könyvet: Soros György: Pénzügyi Vihar Európában és az Egyesült Államokban (remélem nincs meg a nyertesnek ez a könyv).

Miért sorsoltam?:

  1. Az első pontot nem árulom, azt majd 1 hét múlva (érdekes lesz mindenesetre)
  2. Ezen a héten van a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, szóval aktuális.
  3. Ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasni, remélem erre sarkallok mindenkit. Illetve, hogy több könyvet olvassatok.

És akkor nézzük ki a nyertes (bekeretezett piros rész, azért csak 10 nevet látsz, mert nem akartam mind a 100 nevet ide bemásolni, főleg képernyőmentéssel elég nehéz lett volna megoldani. Ez nem jelenti azt, hogy ők a legaktívabbak. Mindenki aktív! THX)

nyertes könyv

 

Csaba majd vegye fel velem a kapcsolatot, Facebookon, vagy az info@minner.hu emailcímen.

Remélem továbbra is olvasni fogjátok a Minnert, lájkolni a posztotokat.  Tetszett ez a kis ötletem? Akkor, nyomj rá egy lájkot! (Ki tudja, milyen ötletem támad legközelebb…)

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!