Ha tőzsdéről van szó, akkor tanulj meg egy nevet, Warren Buffett. Ő az, aki bebizonyította, hogy hosszútávon igenis lehet nyerni a tőzsdén (természetesen rajta kívül még sokan, de őt érdemes kiemelni). Már korán, 11 évesen elkezdett tőzsdézni, és pont ekkor tanulta meg, hogy hiába nyert 2 dollárt részvényenként (38 dollárért vett részvényt, majd 40-nél eladta), mert az a papír néhány évvel később felment 200 dollárra, így alakult ki benne, hogy hosszútávon fog befektetni. Az alábbi ábrán láthatod, hogy pár ezer dollárból hogy jutott el a milliárd dolláros vagyonig. (Az ábra alatt folytatom!)
Legtöbb profitját olyan cégekből szerezte, mint a Coca-Cola Company, a Gillette, IBM…
Mint látod, azért kellett idő neki is, míg nagy vagyont összehozott, bár 30 évesen már millió dolláros vagyona volt. Ezt is vedd figyelembe. Mintha megnyerte volna a lottóötöst, pedig csak tőzsdézett.
A vagyonkezelő cégének a részvénye kinn van a tőzsdén, egy darab részvény 60 millió forintba kerül (213620 dollár). A vállalat neve Berkshire Hathaway Inc. (Ticker: BRK-A) Az egyik legdrágább részvény a világon.
A tőzsde rovatot a HotForex szponzorálja, náluk is tudsz kereskedni az olyan nagyobb márkák részvényeivel, amit Warren Buffett is preferál. Próbáld ki! Coca-Cola. McDonald’s, Apple, Microsoft, Google, ezek mind megtalálhatók a HotForexnél.
forrás: Wikipédia/WarrenBuffett,
dadaviz.com
Fotó: Wikipédia