blank

Nézd meg, mennyi lenne a fizetésed Amerikában

Dátum

Megosztás

A Bureau of Labor Statistic elkészítette a 2013-as évre az átlagos amerikai fizetéseket. Ami számba vehető állás volt az Egyesült Államokban azt beletette. A lista nagyon hosszú, így kattints rá a képre majd nagyíts rá és akkor jobban láthatod az állásokat (amint rákattintottál baloldalt szűk sávban jelenik meg, vidd a kurzort felé és nagyítsd ki vele). Zárójelben látod az átlag ÉVES fizetést ezer dollárban (szorozd be 220-al és kijön mennyi forint). Tehát úgy keresgélj, hogy ezek az egész éves fizetések.

átlagfizetés_usa

 

Ez a cikk érdekelhet téged:
8,5 euró a német minimálbér

Forrás: Reddit

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 7 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Gerillamarketing esettanulmány: Bevétel nőtt. De kitől jött? Az a megdöbbentőbb!

Már itt az elején spoilerezem, hogy igen lett bevétel a táblás gerillamarketing kampányukból. Bár nem ez volt a cél, hanem új emberek bevonzása. Elértük...

Itt az önvezető TAXI – WeWork a csőd felé száguld – A városoknak is kell marketing?

Készülhetnek a taxisok, ugyanis San Franciscoban hosszas tesztidőszak után két robotaxi vállalat is engedélyt kapott folyamatos, éles működésre, azaz önvezető autókban taxizhatnak már az...

6 eszköz, amikkel jobb hirdetéseket készíthetsz. Készülj fel a Q4-re!

Nyakunkon a Q4 és ez azt jelenti, hogy hamarosan sokkal nehezebb lesz kitűnni a hirdetési zajból mint most nyáron. Szerencsére azonban a vásárlóerő is...

ChatGPT vs The New York Times – Új import trend – Kötelező bérsáv az álláshirdetéseknél

A Hírszemle mai adásának első hírében a The New York Times viszi bíróság elé az OpenAI-t, mert a ChatGPT állítólag felhasználta a magazin tartalmait...

Kosárérték növelő megoldások webáruházaknak: Upsell, cross-sell és bump ajánlat

Most adnék 2,5 millió forintot elfogadnád? Nos én elfogadtam magamtól, mert pont ennyit kellett tennem ahhoz, hogy keressek csupán egy termék plusz ajánlásával az...

Védett: Marketingszemlélet a 10X cégeknél. Gyorsan növekvő cégek 3. rész

Tudod, a jelszó a BCG mátrix egyik eleme, a fejőstehén. Lényegében a termék, vállalkozás pozícióját is jelenti a piacon. A marketingünknek hosszú utat kell...

Egyedül maradt Oroszországban a Milka? – Lóerő előfizetés a Mercedestől – Repohár hírek – #Hírszemle

Ismét korábban feldolgozott hírek utóéletét követtük le a Hírszemle mai adásában. Kezdünk az egyre kínosabbá váló Musk vs Zuckerberg cicaharccal, bár egyre valószínűtlenebbnek tűnik,...

A H&M is perli a Sheint – RTL vs TV2 stream háború – Eltörölt meetingek hatása – Hírszemle

A mai rendhagyó Hírszemlében már korábban feldolgozott hírek utóéletének jártunk utána. Megnéztük a szemöldökvonogatós McDonalds reklám második felvonását. A Shein elleni pereskedés újabb felvonásába...