Példaképek, akik megdolgoztak a sikerért

Dátum

Megosztás

A legtöbb embernek szüksége van egy (vagy több) példaképre. Egy rosszabb napon nagy lökést adhat ennek az embernek a szava – akár egy videón keresztül, vagy a való életben. Néhány embernek az edzője, másoknak a főnöke vagy az egyik családtagja az, akire igazán felnéz. Vannak azonban az üzleti világban is olyanok, akiket világszerte több millióan elismernek a sikerei miatt (és nem csak a bankszámlán szereplő összegért). Ők az én példaképeim (figyelem, Marcell vagyok, nem a Milán, már én is írok a Minnerre!):

Richard Branson

A képen is szereplő Richard Bransonra sokan felnéznek, egy egész vállalatmonstrumot épített fel – a Virgint. Nem gondolnád, de a Virgin először nem annak indult, ami manapság: Branson lemezeket küldött ki postán, majd olyan jól ment a business, hogy kiadót alapított: Virgin Records néven. Ezzel a cégével már 23 évesen megkereste az első millióját.

Jól látod, a brit üzletember egy piaci rést talált meg a lemezküldéssel – ekkor még kevesen foglalkoztak ilyesmivel. Ennek köszönhetően a kiadójával több híres zeneszerzővel is együtt tudott dolgozni, a kiadót pedig 500 millió dollárért adta el a 90-es években.

Ezen kívül légitársaságot alapított 1984-ben, mobilszolgáltatót 1999-ben, sőt, a Virgin márka terjesztésének érdekében még Forma 1-es csapatot is indított a 2010-es szezonban.

Gary Vaynerchuk

Gary Vee-re (ahogy podcastjaiban nevezi magát) nem olyan régen figyeltem fel. Egy száz millió dolláros forgalmú marketingügynökség tulajdonosa, vérbeli vállalkozó.

Bevándorlóként megélhette az tipikus amerikai álmot: a szülei néhány dollárért éjjel nappal dolgoztak, és egy garzonban lakott szűkösen az egész család. Apja hamar felküzdötte magát a ranglétrán, és nyitott egy saját italboltot.

Gary Vaynerchuk vállalkozó karrierje 13-14 éves korában kezdődött, amikor heti 2-3000 dollárt keresett – baseballkártyákkal kereskedett. Megfigyelte, hogy melyikek a legnépszerűbbek, és ezeket jóval drágábban tudta később továbbadni.

Sosem volt jó tanuló, viszont vérbeli vállalkozó annál inkább. Apja italbizniszébe kamaszkorában került be, és 2-3 millió dolláros éves forgalomból pillanatok alatt csinált 60-at. Gyorsan felismerte az internet adta lehetőségeket, és a világ egyik első webshopját az italboltnak nyitotta Winelibrary néven.

2009-ben elindította marketingügynökségét VaynerMedia néven. Azóta elérték a 600 alkalmazottat, és a több mint száz millió dolláros éves forgalmat. Gary Vaynerchuk 1 év alatt lett nagyon népszerű a vállalkozók körében, amióta fut a DailyVee nevű napi valóságshow-ja. Van egy videós, aki 0-24-ben követi őt, és ebből napi szinten közzétesznek egy hosszabb és több rövidebb videót a közösségi oldalain. Persze ezt imádja a közönség, Gary nem a tipikus bullshit vállalkozó. Ő  tényleg napi 16-18 órát is dolgozik. Ez a videósorozat pedig nagyon jót tesz a cégének, és a személyes márkáját is remekül építi vele. Szívesen osztja meg ötleteit, ihleted ad a fiataloknak és időseknek egyaránt.

(Milán megjegyzése: Ideje lenne elolvasnia Gary-nek a 4 órás munkahét című könyvet, túl sokat dolgozik jelenleg, a könyv segítene neki csökkenteni a munkaidejét, és élvezni az életet.)

 

Neked ki a példaképed?

Írd ide kommentbe a Minner hét kérdéséhez, vagy nézd meg a többiek kire néznek fel!: