Az elmúlt pár napban túlértékelt cégeket kerestem, és így találtam rá az Orange telekom cégre. Biztosan hallottál már róla, többször felröppent a hír, hogy hazánkba is behozza szolgáltatását.
A cég negyedéves adatai nem valami fényesek, 2015 első negyedévében éves összehasonlításban csökkentek a bevételei. A legnagyobb piacán Franciaországban 1,8%-kal, Spanyolországban 5%-kal csökkent a bevétele előző évi adathoz képest. A cég részvényeivel a New York-i tőzsdén is, illetve a francia tőzsdén is lehet kereskedni. Az amerikai piacon egy kicsit szellős a grafikonja, de én szeretem, ha dollárba van a részvény, így inkább nézzük azt, illetve mert egy szép tőzsdei alakzat rajzolódott ki.
A grafikonon egy úgynevezett fej-váll alakzat alakult ki (L-left, H-head, R-right betűk jelzik). Ennek trendfordító jelentősége van. Az árfolyamon most fog teljesen kialakulni a jobb váll (R).
Most tehát érdemes esésre spekulálni. 15,5 dollár alatt érdemes erre spekulálni. Ha ellenünk menne az árfolyam, emelkedne a részvény, akkor 17 dollárnál ki is tudunk szállni, így 9,6% a kockázatunk. Az árfolyam 14 dollárig leeshet, ez lesz a célárunk. Ez így 10% profitot jelent, tehát a kockázatunk nem olyan jó ebben az esetben. Viszont miután 15 dollárig lement az árfolyam, 16,5-ig húzhatjuk a stop szintünket, így már csak 6,4% a kockázatunk. Érdemes persze a francia tőzsdén is lekereskedni, vagy elosztva a pénzt a kettő között.

Forrás: finviz.com, google/finance, yahoo.finance