Szerinted ez csalás vagy gerillamarketing egy kis turpissággal? Termék értékesítési trükk

Dátum

Megosztás

A következő módszert itthon is több cég alkalmazta már. A kérdés az, hogy vajon etikus-e? Van egy terméked, amit szeretnél, ha több bolt is értékesítene (disztribúció). Azt csinálják, hogy szólnak az ismerőseiknek, vagy felbérelnek embereket, hogy menjenek be a kijelölt boltokba és kérjék a terméküket. “Szeretnék egy …. kérni, olyan sokszor látom mostanában reklámokban…”. Természetesen az eladó nem tudja majd őket kiszolgálni, mivel direkt olyan helyre mennek be, ahol nem kapható. Így alapból sikeres lehet, de aki például profin és körültekintően csinálja, még nagyobbat arathat. Például időben jobban elosztva alkalmazzák, sőt még akár rá is kérdeznek, hogy mikor lesz kapható.

Ez csalás vagy egy jó gerillamarketing?

A Minner Facebook oldalán még pár hónapja szavaztattam meg veletek ennek a módszernek az etikusságát. A többség gerillamarketingre szavazott. A többség szerint tehát inkább turpisság.

Kapcsolódó cikk: Gerillamarketing tippek, trükkök, ötletek – így csináld

Fotó: Envato License

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 7 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

A Lego így hekkelte be magát a vevői e-mailjébe. Pedig nehezebb helyzetben van

Egy nagy márkától ki szeretne e-maileket kapni, vagy hírlevelet? Képzeld el, hogy a Coca-Cola hírlevelét olvasod hétfőn, vagy a példaként felhozott Legoét. Ezek a...

Az interjún túl: milyen podcast formátumot válassz?

Az elmúlt években a magyar piacon is berobbant a podcast láz, sorra bukkannak fel az új műsorok, egyre színesebb a hazai podcast paletta. A...

Mégsem vagyunk boldogtalanok? – A legkedveltebb márkák – Ügyvédnek nem kell weboldal – Hírszemle

Még mindig nem érzik a hazai cégek a weboldalak jelentőségét? Ha nem is hiszel az online-ban, akkor is van mire figyelned a vevőszerzésben, így...
00:31:42

A Youtube is egy közösségi média oldal?! Youtube marketing – Minner meeting szerda (felvételről)

A Facebook gyengébb elérései után sokan kacsintgatnak más közösségi média oldal iránt is. A Youtube igazán speciális eset, és jó alternatíva is lehet. A...

Miért nem tud a marketingesed eredményeket szállítani?

Ismerős a következő szituáció? Megbízol egy marketingest vagy marketinges csapatot, ügynökséget az online marketinged kezelésével. A szerződést követően aztán egy olyan szituációval találkozol, mint...

A fiataloknak NEM ELÉG egy munkahely – Vigyázz töröl a Gmail – Kövesd az IKEA példáját – Hírszemle

Az IKEA szülőket ünneplő, "büszkén második legjobb" kampányával kezdjük a Hírszemle adást. Beszéltünk a hírről, ami szerint a Gmail hamarosan törölni fogja a 2...

Ugyanazt árulom. Miért fog engem választani a vevő? – Vállalkozói attitűd 3. rész

Konkurencia mindig lesz, na de mi alapján érhető el, hogy minket válasszon a vevő a másik cég helyett, miközben ugyanazt áruljuk? Ahogy más üzleti...
00:41:26

Csődbe ment az antikapitalista – AI startup lufi – Ruhamegsemmisítés VS EU – Hírszemle

A mai Hírszemle podcastban beszélgettünk a Twitter új CEO-járól, Linda Yaccarinoról: zseniális választás hirdetési díjakért küzdő cégnek a hirdetési tapasztalata miatt, vagy az üvegszikla...