Target részvény elemzés

Dátum

Megosztás

Részvény elemzés: Target Corp (TGT)

 

A Wall-Mart mellett a második legnagyobb kiskereskedelmi cég. 1902-ben alapították, tehát egy nagy múltú cégről van szó. A Fortune 500-as céglistáján a 30. helyen szerepel, és része az S&P500 indexnek.

 

Az utóbbi időben több biztonságtechnikai hibára hívták fel a figyelmet, és bankkártya csalásokra derült fény, ez is rányomta a bélyegét az árfolyamra.  Az alábbi ábrán látható, hogy az elmúlt időszakban visszaesett a részvény árfolyama, és 55 dolláros árfolyamszintről visszapattant. Ez a szint lehet egy meghatározó ár. Amennyiben az árfolyam nem tudja huzamosabb ideig átbökni, akkor egészen 63$ környékére is vissza menet az árfolyam, sőt újra egy emelkedő piac indulhat. Ez függ persze egyéb tényezőktől is, mint  például a FED (amerikai jegybank) döntései.

Két konkurensével összehasonlítva is láthatjuk, a TGT esett a legtöbbet az elmúlt időszakban. Véleményünk szerint a részvény visszafog térni a az iparági átlaghoz, és újra emelkedhet az árfolyama, tehát egy alulárazott részvényről beszélhetünk.

Lényegesebb adatok (2013 Q4, negyedik negyedév):
Nettó nyereség: 4,09%

Alkalmazottak száma: 361 000

Bevétel: 73,3 milliárd dollár

Eredmény: 3,0 milliárd dollár

Következő jelentés: 2014. február 26.

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!