Az elmúlt időszakban estek az amerikai részvényindexek, és pont egybe esett a szuperhold jelenséggel. Amikor is ugye közel is van a hold és még telihold is van. Sokszor szoktak azzal viccelni, hogy teliholdkor tüzesek a lányok. Na most, ha bele gondolunk, a lányok tüzesek, a brókerek meg rohannak haza hozzájuk. Persze ez elég leegyszerűsített és poénos magyarázata a kisebb korrekciónak a tőzsdén (ár esés), de már többször bebizonyították a telihold is hatással lehet akár a részvényárfolyamokra is.
És akkor a kis mese után nézzük a tényeket. Soros György az elmúlt 1 hónapban árfolyam esésre játszott. Ezt egy opcióval oldotta meg, és 605%-ot tudott nyerni csak ezen az egy pozíción. És akkor erre a legtöbb befektető azt hiszi esni fog a tőzsde (több helyen is olvastam). Soros többi pozíciójával még mindig emelkedésre játszik, ezt technikailag használhatta fel. Egyrészt, hogy bevédje a pozícióit másrészt, hogy nyerjen egy kicsit a korrekcióból.
Ahhoz, hogy nagyobb esés legyen a piacokon több jelre lenne szükség. Sok befektető már kongatja a vészharangot, de nem igen látszik a csökkenés előjele. Az árfolyamban sokszor van korrekció, sőt oldalazás, az még nem csökkenő trend.
Erről írtunk egy jó cikket, 5 ok, amiért nem lesz tőzsdei összeomlás. A másik érdekes cikkünk a technológiai papírokra vonatkozik, vagyis a Nasdaq-on miért nem lehet összeomlás: Dotcom lufi újra, igen vagy nem?