Utálod a Tesco-t? Akkor nyerj azon, hogy rosszul megy nekik! Így tudsz nyerni rajtuk te is!

Dátum

Megosztás

Ha hallgattál gazdasági híreket, vagy néha elcsíptél egy-egy híradást, cikket, amiben a Tesco-ról volt szó, akkor biztosan hallhattad, hogy igencsak küzd a piaca megtartásával a brit áruházlánc. Természetesen a britek EU-ból való kilépése sem kedvezett a cégnek, hát még a német diszkontláncok előretörése. Gondolom tudod, melyik üzletláncokra gondolok.

Igen, az Aldi és a Lidl térnyerése az áruházláncok között az utóbbi néhány évben nagy átrendeződést eredményezett. Csak a tavalyi évben elveszítette a Tesco a piaci részesedésének a 0,5%-át, ami természetesen több millió eurót jelent pénzben kifejezve. Bár a cég 2017-ben már bevételnövekedést vár, a befektetők nem nagyon hisznek neki. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt 5 évben folyamatosan csökkent a forgalmuk. Mi történt?

A recessziónak köszönhetően átalakultak a fogyasztói szokások, és a vásárlók már jobban preferálták az olyan boltok termékeit, mint az Aldi és a Lidl. Sőt, egyszer csak az árversenynek köszönhetően már nem a Tesco volt az „olcsó bolt”, hanem az előbb említett versenytársai.

Így profitálhatsz a bukdácsoló Tescoból

Ha folytatódik a bevételeinek csökkenése, és a piaci részesedésének elvesztése, akkor az árfolyamesésnek nagyobb az esélye, mint az emelkedésnek. Sőt, jelenleg még mindig túlértékelt a Tesco részvénye, így mindenképpen benne van a részvényben az esés. Hiába jelentene jó eredményeket a Tesco, túlértékelt ahhoz képest, hogy milyen jövőbeni növekedés előtt állhat a cég. Amennyiben 172 font alá csökken az árfolyam, akkor nagyobb az esély, hogy lecsökken 152 fontig, illetve 152 és 172 árszint között oldalazás is várható. A tőzsdén árfolyamesésből is tudsz profitálni, úgynevezett short, eladási pozíció megnyitásával. Az alábbi grafikont a HotForex kereskedői szoftveréből „fényképeztem”.

Tesco részvény árfolyam - HotForex.com
Tesco részvény árfolyam – HotForex.com

Regisztrálj be a HotForexhez, mert náluk tudsz kereskedni a Tesco részvényeivel, illetve a tőzsde indexekkel, devizákkal, más részvényekkel. A tőzsde rovatot a HotForex támogatja.

Forrás: Portfolio.hu, finviz.com, seekingalpha
Fotó: geograph.org.uk

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!