Vállalkozást Indítók: a kezdet – rövid sztorik

Dátum

Megosztás

Tavaly november végén került fel a Minner.hu -ra a felhívásom, hogy egy induló vállalkozásokat bemutató „dokurealityben” vehetnek részt azok, akik jelentkeznek rá. Bevallom meg is lepődtem, hogy mennyien jelentkeztek, pedig a feltétele 150 000 Forint befizetése volt. Először nem így terveztem, ingyenes lett volna, sőt szponzort is találtam, aki fizesse a 150 000 Ft-os induló díjat. Azért nem ez a verzió lett, mert rájöttem, hogy nem lenne elég motivációjuk a vállalkozást indítóknak. Így maradt a befizetéses megoldás. Lássunk is néhány extra infót az indulókkal kapcsolatban.

Az üzleti ebéd szervezős ötlet megvalósítója, Herke Miklós volt az első, aki 1000%-ban biztos volt, hogy indul a projektben. Vele többször beszéltünk a leendő vállalkozásáról, mivel a Minner.hu -n találta, és kézenfekvő volt neki, hogy velem át is beszélje részletesebben. Már a felhívás előtt kész is volt a weboldala, mivel elég erős rendszert tett mögé (vagyis fizetett egy fejlesztőnek). Amikor meghallotta, hogy lesz egy ilyen lehetőség, nem is gondolkozott tovább. A projektben azért is akart részt venni, mert nem ért a marketinghez, és még ez lesz az első vállalkozása. Elmondom őszintén, nagy fába is vágta a fejszéjét, mivel a networking nem egy könnyű terület. Miklós nagyon pörög, lendületes, lelkes, aktív…, volt olyan eset, hogy 2 órán át beszéltünk telefonon, illetve skype-on. Bárcsak én is ilyen lelkes lennék mint ő, már a Minner sokkal jobb lenne.
Mi történik most?: Jelenleg már az első 10 regisztráló bekerült a rendszerbe, és most tesztelik is az NBClub rendszerét. Közben kitaláltunk újabb marketing csatornát is, ami annyira kézenfekvő volt, hogy …. de erről később.

Speechtech, vagyis a coachingos lányok. Ők már kész weboldallal jelentkeztek. Mivel szegediek, így skype-on és telefonon keresztül kommunikáltunk még a projektbe kerülés előtt. Milyen érdekes, ugye? Személyesen nem is találkoztam velük, mégis benne akartak lenni a Vállalkozást Indítókban. Huhh most jut eszembe, az 5 induló projekt közül csak 2 projektnek a gazdáival találkoztam az indulás előtt személyesen. Szóval velük könnyű volt a dolgom, sőt kommunikációban messze túlszárnyalnak engem (ebben nem is kell segítenem). Én nagy jövőt látok az ő vállalkozásukban. Azt csinálják, amit szeretnek, és ez látszik a skype beszélgetéseink alatt is. Az már külön szerencséjük, hogy ismerősi körben meg tudták oldani a weboldal, logó kérdést.
Mi történik most?: A lányok több megkeresést is kaptak a Minneres projektnek köszönhetően, sőt most egy érdekes projektben (új marketing csatorna, amire én nem is gondoltam) is részt vesznek, erről be is fogok számolni, ez fog leginkább hozzájárulni a sikerükhöz. Az első hirdetéseik is már futnak, amik szintén jó eredményeket mutatnak. Az átütő sikerre még várunk, de tudod, türelem!

A chates!
Péntek László
úgy volt vele, hogy részt akar venni, de még nem tudja milyen ötlettel. Így kb. december közepére lett biztos, hogy online chat szoftverrel indul, már csak nevet kellett kitalálnia. Sajnos a jobbak már be voltak jegyezve, aztán László kitalálta az elochatugyfelszolgalat.hu -t, amire én is azt mondtam, hogy wow legyen. Magyar is, érthető is, nem is kell ennél több. Annyi előnye volt Lászlónak, hogy már régóta fejleszt IT rendszereket, így nem volt nehéz összeállítania a szolgáltatását. A weboldalt együtt találtuk ki, sőt még néha a többiek (Vállakozást Indítók) is véleményezték az egyes átalakításokat. A szolgáltatásának a csomagárait sem volt nehéz kitalálni, megnéztük a konkurenciát, és megnéztük mivel tud többet az elochatugyfelszolgalat.hu rendszere, így egy pont jó árat sikerült meghatározni. Egy egyszerű WordPress weboldal elég volt ahhoz, hogy később lehessen rajta több blogbejegyzés, és egyéb extra modul. Tehát a háttérmunka könnyű volt az ő esetében.  Én a Minner.hu -n tesztelem is a chat megoldását, és bevallom, nagyon pozitívak a tapasztalataim. Sokan ott üzennek, ha nem vagyok gépnél, akkor a választ emailben küldöm nekik. Ebből már tudom, hogy lesz olyan vállalkozás, akinek kelleni fog az ő szolgáltatása. Később lehet tovább fejleszteni.
Mi történik most?: A marketingnél még meg kell találnunk a megfelelő irányt, ezt hamarosan meg is találjuk. Jelenleg ez a fő feladat.

Kajári Zoltán és a könyvkiadás
Ő az egyik kakukktojás 🙂 Már régóta vállalkozó, nem áll tőle távol tehát a vállalkozás indítás. Viszont az autós könyv megírásával, és annak kiadásával egy új területre lépett. Ő úgy került a projektbe, hogy megkeresett engem a könyv marketingjének felfuttatásával, és azért, hogy segítsek a kiadásban. Ez volt decemberben. Én sokat gondolkodtam rajta, és rájöttem, ez pont jó lesz a Vállalkozást Indítók projektbe is. Így beszéltünk a szerzőtársával, Őri Péterrel, hogy mit szólna, ha benne lennének ebbe a projektben. A válasz természetesen igen lett. Kitanultattam velük a blogírást, ennek a marketingjét, és persze kitaláltuk az index-es stratégiát is.
Mi történik most?:A következő lépés a könyv esetében a kiadó szerzése, ezt márciusra tűztük ki célul (erről videó is lesz). Illetve friss blogbejegyzéseket készítenek.

A férfi blog elindítóját Joszkin Márkot már régről ismerem, aktív Minner.hu olvasó. Nem véletlen, anno sokat beszéltem róla neki. Amikor látta a felhívásomat, azonnal jelentkezett is, hogy ő férfi blogger akar lenni. Én benne is voltam, mivel ismertem, sőt ő jó értékesítő is, így tudom, hogy amint beindul neki a blogposztgyártás, hamar talál szponzort is. No igen, itt még van mit fejlődnie, mármint a blogírásban. De ne is menjünk ennyire előre (a cikibb részekről külön bejegyzést írok a Minneren). Szóval a blogja alatt WordPress motor fut, ehhez kerestünk egy hozzá illő sablont. Minden ingyen volt, egyedül ugye a domainért és a tárhelyért kellett fizetnie egy szolgáltatónak.
Mi történik most?: Most éppen azon van, hogy kellő mennyiségű blogbejegyzést írjon, és beinduljon az olvasótábor növelés. Ezután jöhetnek a szponzorok, lesz olyan eset is, amikor direktben, személyesen megy Márk tárgyalni, sőt szponzort felhajtani, erről videó is lesz.

Kövesd a Vállalkozást Indítók sorozatot! Hamarosan újabb információkat és videókat láthatsz itt és a többi csatornán (Facebook, Youtube).

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!