Vegyük az Apple részvényt? Az Apple kilóra megvehetné Görögországot? Ezzel elmondtam mindent

Dátum

Megosztás

Az Apple 2015-ben a legértékesebb cég lett a világon. A részvényárfolyam szárnyalt, a cég olyan sok készpénzen ül, amivel még Görögországot is ki tudná segíteni a bajból. 202 milliárd dollár a készpénzállománya. A jelenlegi negyedéves jelentéséből kiderül, hogy az iPhone eladásai is nőttek. A számítógép piacon is tudta növelni az eladásait. És még egy megdöbbentő adat 49,6 milliárd dolláros negyedéves bevételből 10,7 millió dollár volt a nyereségük! Ezt nevezem én jó teljesítménynek.

Tételezzük fel, hogy valami rosszul sül el a cégnél, és egy fontos termék nem hozza az elvárt értéket. Akkor is van elegendő készpénzállomány, hogy az árfolyamot megtámogassa, ezzel is visszajuttatva a pénzt a részvényeseknek. Most a legjobb pozícióban van a cég.

A többi amerikai részvényhez hasonlóan az árfolyama egy kicsit beoldalazott. Ez egyrészt jó beszállási lehetőséget is kínál, másrészt a kiszállást is segíti, ha rossz irányba menne az árfolyam. 120 és 134 dollár között oldalazik a részvény. Ne legyünk mohók! Nem kell azonnal az egész pénzt rátenni. Egy kisebb csomaggal már most érdemes beszállni, utána maximum akkor, ha 135 dollárt elérte a részvény. Így csökkentjük a kockázatot. Meddig érdemes tartani? Az elemzők 140 és 150 dollár közé várják a részvényt 1-2 éven belül. Mivel a PE rátája sem magas, így véleményem szerint egy jól árazott részvény, nem túlfűtött. Ki ne akarna a világ legjobb cégéből egy kis részesedést?

Apple részvény árfolyam - finviz.com
Apple részvény árfolyam – finviz.com

Fotó: Apple

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!