5 ok, amiért nem lesz tőzsdei összeomlás

Dátum

Megosztás

Az amerikai tőzsdeindexek csúcsokat döntögetnek folyamatosan. A Dow Jones (amerikai tőzsdeindex) 17 000 pont fölé emelkedett, ami történelmi csúcs, erről írtunk egy cikket, megéri elolvasni. A CNN money készített egy összeállítást, mi az az 5 dolog amiért nem lesz összeomlás. Persze kicsit a saját kommentárunkat is beletesszük.

1. Nincs recesszió
Itt az amerikai adatokra figyeljünk inkább. Amerika már rég kijött a válságból, a gazdasági kilátásaik nagyon jók, ehhez képest ugye Európa még most van az elején, vagyis a fellendülés elején.

2. A FED segít, velünk van
A FED (amerikai jegybank)  jövő évtől fogja emelni az alapkamatot, de azt se drasztikusan. Jelenleg 0% közeli szintről az 1 %-ra való emelés se okoz visszaesést a tőzsdén, mert még az is alacsony szint.  Valahol 4% körül lesz, ahol már hatást gyakorolhat a tőzsdére

3. A félelem mindig jelen van
A piac már teljesen felkészült az ukrán, izraeli, iraki helyzetre, ezeket be is árazta. A félelem tehát már bent az árban.

4. Nem túllértékelt a piac
A 2008-as válság nagy esése után, nem mondhatjuk azt, hogy túlértékelt a piac, mivel még mindig nem tudott olyan nagyot emelkedni, hogy a részvények a túlértékelt szinten legyenek. A válság kitörése nem a részvénypiac túlértékelése miatt volt, hanem a jelzálogpiaci buborék kipukkadása miatt. Tehát a 2008-as árak nem voltak túlértékeltek, azóta eltelt 6 év, az amerikai vállalatok magukhoz tértek, emelkednek a bevételek, profitok. A jelenlegi szintnél sincs túlértkelve, a Dow a 20 000-es szintet is elérheti, tehát még akkor se lesz túlértékelve a véleményem szerint.

5. És amúgy is, voltak itt korrekciók, ha jól figyelt az ember
2010 tavasz 10%  feletti esés (korrekció), 2011 nyár 19% esés. Azt hiszem ezek a számok magukért beszélnek, a piac helyre rázta magát.

Mit tehát a legjobb stratégia?
Első lépés, olvasni a minner elemzéseit.  Második lépés, amelyik részvénynél azt írjuk, hogy emelkedés várható arra a részvényre rárepülni, vagy figyelni.

Ez is érdekelhet, mert ehhez kapcsolódik:
Dotcom lufi újra, igen vagy nem? 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!