A Ginop helyett itt a Demján Sándor Program. Pályázat 2025

Dátum

Megosztás

Demján Sándor vállalkozóról, sikeres cégvezetőről nevezték el az új KKV támogatási programot. Demján Sándor 2008-ban a leggazdagabb magyar volt, és több évtizeden keresztül ott volt a dobogó környékén milliárdos vagyonával. Igazi példakép lehet a vállalkozók számára. Jó is, hogy végre nem egy értelmetlen jelkódot használnak majd a programok elnevezésénél, hanem igazi leíró neveket találtak ki. Például Demján Sándor „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program. Sok vissza nem térintendő támogatási lehetősét is kaptunk idén.

Ennek a cikknek és a videónak a megjelenését a Tárhely.EU támogatta.
Demján Sándor Program weboldala: https://dsprogram.hu/

Youtube-on itt éred el, Spotify-on itt, Apple Podcastben itt.

Fontos változás, hogy előjelentkezés is van a pályázatoknál, ami segítheti majd, hogy ne azonnal fogyjon ki a keret és ne fagyjon le a rendszer. A másik oldalról pedig képet kapnak melyik program iránt mekkora az érdeklődés.

Először nézzük meg nagyvonalakban a pályázatokat.

  • KKV tőkefinanszírozási program – Itt 100-200 millió forint tőkebefektetésben részesülhetnek a cégek beruházási projekt esetén, akár 0% önerővel is megkapható az összeg. Azért nincs ingyen, éves 5% kamat mellett hívható le az összeg, és 1%-os jelképes részesedést kap az állam a cégből. Utóbbit visszalehet vásárolni. A vállalásuk alapján A tőkeigénylési folyamat jelentősen leegyszerűsített, ennek megfelelően gyors.
    • 2025. február közepén indul a programba való jelentkezés, január 14-ig már 1237-an regisztráltak további információért az oldalon.
    • https://mkik.hu/tokeprogram
  • 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program – A vállalkozások 5 és 200 millió forint közötti támogatási összegre pályázhatnak, amely a projekt költségeinek akár 50%-át is fedezheti vissza nem térítendő támogatásból. A program elsődlegesen eszközbeszerzést támogat, emellett digitalizációs és megújuló energiával kapcsolatos fejlesztések is finanszírozhatóak. A pályázat benyújtása 2025. 01. 22.
    https://www.vali.hu/egypluszegy-program
  • „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program – Olyan vállalkozásoknak szól, akik vagy nem rendelkeznek weboldallal, közösségi média oldallal, vagy azok inaktívak és szeretnék megfinanszírozni a költségeket, akár a megjelenést is. A pályázatban az alábbi tevékenységek támogathatóak
    • Digitális eszközök az internetes megjelenés támogatásához (webcím, tárhely, elektronikus e-mail postafiók)
    • Közösségi média megjelenés
    • Weboldal optimalizálás
    • Kiber-ellenállóképesség növelése
    • Tartalomfejlesztés támogatása
    • Internetes értékesítés támogatása (pl. webshop)
    • Az összeg: Utalvány formájában lehet felhasználni a keretet, a programban résztvevő beszállítóknál, legalább 400.000 Ft és legfeljebb 1.500.000 Ft közötti összegben.
    • 2025. február 3-tól 2025. december 31-ig lehet benyújtani.
    • A pályázat benyújtásának helye: https://palyazat.neum.hu
  • Széchenyi Kártya Program 3,5 százalékos beruházási hitelkamat – A beruházások ösztönzése érdekében november 1-től 5 százalékról 3,5 százalékra csökken az ügyfelek által fizetendő éves kamat a Széchenyi Kártya program beruházást támogató hitelelemeinél. Továbbá 2025. június 30-ig Széchenyi Kártya beruházási hiteltermékeit igénylő vállalkozások számára az első évben díjmentesen nyújtja a hitelhez kötelezően kapcsolt kezesség kezességvállalását a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
  • Exportösztönző Hitelprogram – A Demján Sándor Program keretében az EXIM újraindítja korábbi nagysikerű termékeit, amelyeket exportáló és nem exportáló vállalkozások is igénybe vehetnek beruházási, zöld beruházási és lízing célokra. 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!